Zanetti: az Internazionale célja a világ tíz legjobb klubja közé kerülés

Milánó |

<p>Az Internazionale a világ tíz legjobb labdarúgócsapata közé kerülne - fogalmazta meg a klub célkitűzését Javier Zanetti.</p>

"Megpróbálunk egy jelentős csapatot építeni, mert szeretnénk a tíz legjobb közé kerülni. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, időre és megtervezett stratégiára van szükség" - hangsúlyozta a milánói klub korábbi legendás játékosa, jelenlegi alelnöke. "Új játékosok vásárlása is segíthet a jövőben, de intelligensen kell elkölteni a pénzt olyan futballistákra, akik alkalmasak arra, amit elvárunk tőlük" - tette hozzá.

Az Internazionale 44. az európai szövetség (UEFA) rangsorában, amely a legutóbbi öt idényt veszi figyelembe. A Serie A tabelláján hat fordulóval az idény vége előtt hetedik a gárda 14 ponttal hátránnyal a harmadik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen álló Napolihoz képest. Így minden valószínűség szerint a milánóiak az egymást követő hatodik szezonban is lemaradnak a legrangosabb európai kupasorozatról.

"Először is az a fontos, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába, ahol otthon érezzük magunkat" - mondta Zanetti, aki 19 év alatt 858 alkalommal viselte a kék-feketék mezét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?