Wimbledon – Óriási meglepetésre Nadal a nyitókörben búcsúzott

London |

<p>A 2008-ban és 2010-ben is győztes Rafael Nadal óriási meglepetésre már a hétfői nyitófordulóban búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, mivel három szettben, 7:6 (7-4), 7:6 (10-8), 6:4 arányban kikapott a belga Steve Darcistól.</p>

A 27 éves korábbi spanyol világelső, 12-szeres Grand Slma-győztes - aki hét hónapos kihagyást követően februárban tért vissza, és azóta, a mostani búcsút megelőzően kilenc tornájából hetet megnyert, és mindannyiszor döntőt játszott - az első és a második játszmát rövidítésben bukta el a világranglistán 110. riválisával szemben, a harmadik szettet pedig korán brékhátrányba kerülve elvesztette, összesen 2 óra 55 perc játékidő alatt.     A Roland Garroson két héttel ezelőtt nyolcadszor diadalmaskodó Nadal - aki tavaly a második fordulóban a szintén "esélytelen" cseh Lukas Rosoltól kapott ki Wimbledonban - pályafutása során első alkalommal búcsúzott egy Grand Slam-torna nyitókörében.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?