Vizes vb - Cseh jobban van, de nem indul 200 pillangón

Róma/Budapest |

<p>Már jobban van, s nincs láza Cseh Lászlónak, akit csütörtökön, a római repülőtérről kórházba kellett vinni. A magyar úszócsapat legjobbja indul a világbajnokságon, a 200 m pillangót azonban kihagyja.</p>

 "Már egész jól vagyok, nincs lázam, a hőmérő 36.6-ot mutatott ma reggel, csak a hasam fáj még, de már nem annyira, mint tegnap – mondta a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes pénteken reggel a T-Mobile Sporthír Szolgálatnak. – A délelőtti edzést kihagyom, egy kicsit még pihenésre szorulok, de délután – ha nem esek vissza – egy keveset már úszni is fogok. Valójában nem lepődtem meg annyira a velem történtektől, mert a közelmúltban már volt úgy, hogy egyik napról a másikra elkapott a hasfájás, igaz, akkor nem volt majd 40 fokos lázam. Mondanom sem kell, ennél rosszabb dolog aligha történhetett velem, de próbálom összeszedni magamat. Szó sincs arról, hogy a világbajnoki szereplést lemondanám, csupán az a kérdés, hogy az eredeti versenyprogramomon változtatni kell-e vagy sem."
    Délutánra eldöntötték a szakvezetők, hogy a technikai értekezleten visszaléptetik Cseh Lászlót a 200 m pillangótól.
    "Így egy nappal több marad arra, hogy visszanyerje az erejét, azaz csak szerdán kell először rajthoz állnia" - mondta Kiss László szövetségi kapitány.
    Mindez azt jelenti, hogy Cseh a két vegyesúszó-számban indul: a 200 m vegyesen szerdán előfutamot kell úsznia, délután középfutamot, másnap döntőt, vasárnap pedig 400 vegyesen indul. Ha teljesen jól érzi magát, a 4x200 méteres gyorsváltóba is beszáll, amely pénteken esedékes.
    Cseh láza csütörtökön 39 fok fölé emelkedett, egyre jobban fájt a hasa, így erős lázcsillapítót és infúziót kapott. Estére sokat javult az állapota, ezért a magyar csapat orvosának egyetértésével csatlakozhatott csapattársaihoz és a küldöttség szálláshelyén külön szobát kapott, hogy teljes nyugalomban pihenhessen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?