Visszavágtak az iglóiaknak Suja Tímeáék

<p>A somorjai női kosarasok bejutottak a legjobb négy közé a hazai extraligában, miután 2:0-ra nyerték az iglóiak elleni sorozatot a playoff negyeddöntőjében.</p>

OROSKY TAMÁS

Az előző szezonban is találkozott a somorjai és az iglói csapat a női extraliga playoffjában: akkor a harmadik helyért mérkőztek, és a sorsdöntő meccset a keletiek nyerték a Csallóközben. Idén már a negyeddöntőben összekerült a két gárda, Sujáéknak pedig sikerült a visszavágás, két viszonylag sima mérkőzésen (73:50 otthon és 83:76 idegenben) döntötték el a továbbjutás kérdését.

„Mindkét találkozót megérdemelten nyertük meg. Folyamatosan az ellenőrzésünk alatt tartottuk a játékot és gyakorlatilag végig vezettünk. Igaz, 3–4 pontra is fel tudtak zárkózni az iglóiak, de ilyenkor egy időkéréssel mindig sikerült megnyugtatni a lányokat, újra nagyobb lett a különbség, amelyből már csak faragni tudott a jól hajrázó ellenfél” – összegezte lapunknak a két meccs főbb történéseit Ján Krajňák, a somorjaiak vezetőedzője. A szakember szerint a jó csapatszellemnek és annak köszönhető az elődöntőbe jutás, hogy az iglóiakon nagyobb volt a nyomás. „Emellett pedig sikerült őket meglepnünk néhány taktikai húzással, amit az edzőjük is elismert” – tette hozzá Krajňák.

A rájátszást megelőzően a Szlovák Kupában játszott legutóbb egymás ellen a két gárda, 82:78-ra az iglóiak győztek. „Tudtuk, hogy másképp kell ellenük felkészülni, mint tettük azt akkor – mondta az Új Szónak az irányító Suja Tímea. – Leültünk kicsit a csajokkal megbeszélni a dolgokat, az eredmény pedig az lett, hogy mikor hullámvölgybe kerültünk a mostani meccseken, akkor is nyugodtak maradtunk. Bebizonyítottuk, hogy nagy lelkiereje van a csapatnak, mindenki a másikért küzdött, ráadásul végre úgy védekeztünk, ahogy azt kell.”

A 30 éves játékos elismerte, külön motivációt jelentett a csallóköziek számára a tavalyi vesztes bronzszéria: „Akik részesei voltunk a 2013-as párharcnak, úgy éreztük, hogy vissza kell szereznünk, amit tavaly elvettek tőlünk az iglóiak. Nem akartuk, hogy megismétlődjenek az akkori események, ezért a vasárnapi második meccsen mindent beleadtunk. Nagyon örülünk, hogy nem lesz harmadik találkozó.”

Egy ideig azonban semmilyen tétmérkőzés nem szerepel a somorjaiak programjában, a kassai Good Angels elleni elődöntős sorozat ugyanis csak március 22-én kezdődik. „Egy playoffban ennek egyáltalán nem lenne szabad megtörténnie, egymás után kellene jönniük a meccseknek, mert nehéz lesz fejben újra felvenni a ritmust a kihagyás után. Másrészt legalább kicsit lazíthatunk, a sérültjeink pedig teljesen felépülhetnek, és akkor újra belekezdhetünk a komoly munkába” – jegyezte meg Suja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?