Vb-2018 - Magyarország Portugáliát kapta, Szlovákia Angliát és Skóciát

Szentpétervár |

<p>A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával, a szlovák válogatott Szlovákia Angliával, Skóciával Szlovéniával és Máltával&nbsp;szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében.</p>

A szombati, szentpétervári sorsoláson az 52 európai válogatottat hét hat- és két ötcsapatos csoportba sorsolták. A kilenc csoportgyőztes kijut a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik - úgy, hogy a hat együttest számláló csoportok esetében az utolsók elleni párharcokat nem veszik figyelembe - pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért. A hat kiemelési kalapot a júliusi FIFA-világranglista alapján állították össze, a magyar válogatott a harmadikból várta a sorsolást. Az elsőből a portugálokat, a másodikból pedig a svájciakat kapta, míg az alacsonyabban rangsorolt együttesek közül az aktuális Eb-selejtezős sorozatban is ellenfél feröeriek, valamint a lettek és az andorraiak lettek riválisok.  Azt már korábban eldöntötték, hogy a televíziós közvetítési jogok miatt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportban szerepelhet. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsán és Örményország nem kerülhetett azonos csoportba. Az európai selejtezők hivatalosan 2016. szeptember 4-én rajtolnak. A csoportok: A csoport:Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg  B csoport:Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra C csoport:Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino  D csoport:Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia E csoport:Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán F csoport:Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta G csoport:Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein H csoport:Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus   I csoport:Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország      A meccsnapok:2016. szeptember 4-6.2016: október 6-8.2016. október 9-11.2016. november 11-13.2017. március 24-26.2017. június 9-11.2017. augusztus 31.-szeptember 22017. szeptember 3-5.2017. október 5-7.2017. október 8-10. pótselejtezők:első mérkőzés: 2017. november 9-11.visszavágók: 2017. november 12-14.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?