Vb-2014 - Neymar nélkül is döntőbe akar jutni Brazília

Belo Horizonte |

<p>Luiz Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt áll, mivel kedden, a németek elleni világbajnoki elődöntőben legnagyobb sztárja, Neymar nélkül kell győzelemre vezetnie a házigazdák labdarúgó-válogatottját, melytől a helyi szurkolók egyértelműen aranyérmet várnak.<br />&nbsp;</p>

A Kolumbia elleni negyeddöntő hajrájában, Juan Zuniga belépője nyomán csigolyarepedést szenvedett csatár elvesztése valósággal sokkolta az együttest és az egész országot, s azóta Brazíliában mindenkit az foglalkozhat, hogy a Barcelona támadója nélkül nyerhet-e a csapat a tornán magabiztosan játszó német gárda ellen.
   
"Neymar hiányozni fog nekünk" - mondta vasárnap Oscar, a brazilok középpályása. - "A legjobb, amit tehetünk, hogy csapatként futballozunk kedden, s remélem, bárki szerepel is a helyén, jól fog játszani."
   
Az ötszörös győztes Brazíliát legutóbbi, 2002-es világbajnoki címéhez segítő Scolari vélhetően Williant szerepelteti majd Neymar helyén. Azonban nem a csatár hiánya jelenti az egyetlen komoly gondot a szakember számára, ugyanis az elődöntőről "kisárgázta" magát a csapatkapitány, Thiago Silva, akit a világ egyik legjobb belső hátvédjének tartanak. A Paris Saint-Germain védőjét minden bizonnyal Dante pótolja majd, aki viszont a brazilok közül mindenkinél jobban ismerheti a német játékosokat, mivel évek óta a Bayern München alapemberének számít.
   
A közvélemény és a szakértők szerint is óriási előnyt jelent Neymar sérülése a sorozatban negyedik világbajnoki elődöntőjére készülő németeknek, az európai csapatnál ennek ellenére sajnálják, hogy nem futballozhat ellenük a fiatal támadó.
   
"Mindannyian szomorúak vagyunk, hogy nem játszhat" - nyilatkozta Bastian Schweinsteiger. - "Mindig az a jó, ha a legnagyobb sztárok a pályán vannak. Ugyanakkor azt hiszem, a csapattársai még jobban fognak hajtani, mert most már miatta is meg akarják nyerni a világbajnokságot."
   
Joachim Löw szövetségi kapitány a 2006-os világbajnokság után vette át a német együttes irányítását, s azóta a csapat valamennyi nagy tornán bejutott az elődöntőbe. A fináléba ugyanakkor csak egyszer, a 2008-as Európa-bajnokságon tudott bekerülni, s a szakember szerint eljött az ideje, hogy ez a rossz sorozat megszakadjon.
   
"Megpróbáljuk megtenni a következő lépést. A csapat erős és stabil, s most mindenképpen fináléba akarunk kerülni" - mondta Löw, akinek nincsenek olyan problémái, mint kollégájának, miután a nyolcaddöntőben megsérült Shkodran Mustafit kivéve minden játékosa egészséges.
   
Németország az utóbbi időben valamennyi tornán kiválóan játszott, ám a nagy sikerrel adós, világbajnokságot ugyanis legutóbb 1990-ben, míg Európa-bajnokságot 1996-ban tudott nyerni.
   
A nagy érdeklődéssel várt brazil-német csata kedden 22 órakor kezdődik Belo Horizontében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?