V. Mona-kupa Alsószeliben

Alsószeli |

<p>Vasárnap délután a faluszomszédok és sportbarátok, a perediek, királyréviek, felsőszeliek és a vendéglátó alsószeliek csapnak össze a helybeli futballklub hagyományos nyári tornáján, mely Mona-kupa néven ötödször kerül a krónikába. &bdquo;A meghívás filozófiáján, a rendezvény napján, a párharcok kétszer harminc perces időtartamán ezúttal sem változtattunk.</p>

A csapatokat serleggel jutalmazzuk. Az aratás, a szabadságok, a kirándulások, valamint a nyári fesztiválok gazdag kínálata nagyban befolyásolhatja a nézőszámot. Remélem, aki teheti, eljön rendezvényünkre, melyen a focimeccsek mellett tombola színesíti a kínálatot” – ecsetelte a sportrendezvény műsorát Škúci Richárd, az alsószeliek klubelnöke. Megtudtuk, a résztvevő csapatok mezében az erősítésként kiszemelt futballisták is csatasorba állhatnak. „Együttesünk összetételében a tavaszi idényhez képest csupán egyetlen változásra került sor. Az Udvaros Péter edző vezette keretünk a helybeli gyökerekkel rendelkező Halák Szilárddal erősödött” – fogalmazott a klubelnök. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?