Újra játékra kész a Hertha válogatott védője

Peter Pekarík

A térdében lévő gyulladás miatt 10 hetet ki kellett hagynia Peter Pekaríknak, a Hertha Berlin szlovák válogatott labdarúgója azonban már készen áll a csehek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A 31 éves jobbhátvéd klubcsapata jó szerepléséről és a válogatott esélyeiről is beszélt az újságíróknak a nemzeti csapat szenci gyülekezőjén.

Milyen állapotban van most a térde?

Le kell kopognom, minden rendben van. Egy hétig az erőnléti edzővel készültem, aztán az elmúlt két héten már a csapattal edzettem, és játszottam egy meccset a Hertha juniorcsapatában a Koppenhága ellen. Kitűnően érzem magam, az erőnlétem is jó, készen állok a meccsre.

Volt már hasonló problémája?

A térdemmel még soha semmi gondom nem volt, de korábban is volt már hosszabb kihagyásom: amikor kificamodott a vállam, akkor még hosszabb kényszerpihenőre szorultam. Nem egyszerű a visszatérés a pályára, de becsületesen elvégeztem a szükséges munkát, így tényleg nyugodt szívvel állíthatom, hogy készen állok.

Dárdai Pál vezetőedzővel beszélt arról, hogy mikor léphet pályára újra az A csapatban?

Igen, azt mondta, a válogatott szünet után már számít rám. Meglátjuk.

Honfitársa, Ondrej Duda remek formában van, eddig öt gólt rúgott a bajnokságban, ezzel a Hertha legeredményesebb játékosa, és a Bundesliga góllövőlistáján a második helyen áll. Mit szól a teljesítményéhez?

Nem volt könnyű dolga az első két évben, sokat kínlódott a sérülésekkel. Keményen dolgozott, most már fizikailag teljesen fitt, és meglátszik, hogy ha rendben van, akkor nagyon sokat segít a csapatnak. Meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújt, és én csak azt kívánhatom neki, hogy ez a forma minél tovább kitartson.

A Hertha jelenleg az 5. helyen áll a Bundesligában. Mi a jó szereplés kulcsa?

Új játékosok érkeztek a klubhoz, miénk a Bundesliga második legfiatalabb csapata. Nem voltak nagy elvárásaink a bajnokság előtt, de a klubtörténet egyik legjobb szezonkezdetét produkáltuk. Természetesen elégedettek vagyunk, úgy tűnik, hogy a fiatal és tapasztalt játékosok együttműködése nagyon eredményes. A legnehezebb meccsek már mögöttünk vannak, úgyhogy reális cél, hogy a táblázat első felében maradjunk.

A szlovák válogatott szombaton Csehországot fogadja a Nemzetek Ligájában. Ezen a derbin általában a csehek számítottak favoritnak, de most mintha megfordult volna a helyzet. Ön is így érzi?

Ezt majd csak a meccs mutatja meg, nem szeretek előre jósolni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a nézők nagyon jó mérkőzésre számíthatnak, mert mindkét csapatnak győzelemre kell játszania, ha életben akarja tartani a továbbjutási reményeit. Mindketten kikaptunk Ukrajnától, de az tény, hogy a mi válogatottunk összeszokottabb, mert már néhány éve együtt játszunk. Ez előnyt jelenthet.

A cseheknél edzőváltásra került sor, Karel Jarolím helyett Jaroslav Šilhavý vette át a válogatottat. Hogyan hathat ez a csapatra?

Egyrészt egy edzőváltás mindig új impulzust jelenthet, másrészt az új szakvezetőnek nem volt sok ideje és tere, hogy megnyugtassa a kedélyeket, és megteremtse a jó hangulatot. Szóval ez is majd csak szombaton derül ki.

A szlovák válogatott a csehek elleni eddigi tíz mérkőzéséből csak hármat nyert meg. Hogyan emlékszik az eddigi „föderális derbikre”?

Többször is játszottam a csehek ellen, és kellemes emlékeket őrzök ezekről a találkozókról. Egy selejtezőcsoportban voltunk a csehekkel az afrikai vb előtt is, legutóbb pedig Zsolnán egy barátságos mérkőzésen játszottunk ellenük. Mindig nagyszerű volt a hangulat ezeken a meccseken, remélem, ez most sem lesz másként.

A Herthában van egy cseh csapattársa, Vladimír Darida. Beszélgettek együtt a meccsről?

Nagyon vártam, hogy egymás ellen játszhassunk, de sajnos ő nem utazhat el Nagyszombatba, mert még nincs százszázalékos állapotban. Persze cukkoltuk egymást a meccs előtt, és abban bízom, hogy utána nekem lesz nagyobb kedvem ugratni őt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?