Újabb három magyar arany

Moszkva |

<p>A magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva három-három arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 500 és 1000 méteres döntői során.</p>

Fél kilométeren győzött a kajakos Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes másodikként zárt, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba.

Elsőként a friss Eb-győztes Lakatos, Takács duót szólították a rajthoz, ők tavaly, Duisburgban ezüstérmet szereztek, s most szerettek volna előrébb lépni. Ezért mindent el is követtek, remek taktikával versenyeztek, és bár a fehéroroszok féltávnál még jelentős előnnyel rendelkeztek velük szemben, a hajrában befogták, majd meg is előzték őket, végül elsőként haladtak át a célvonalon. A két győri kenus először lett világbajnok a felnőttek között.

"Csodálatos érzés - mondta az eredményhirdetést követően Takács Kincső. Számítottunk arra, hogy a fehéroroszok elmennek majd, de mi a saját elképzelésünket követve versenyeztünk, és ez bejött. Tavaly óta sokat fejlődtünk technikailag és erőnlétileg is, most kifizetődött a sok munka."

A következő számban újabb magyar aranyesély kínálkozott, nem is kicsi, ugyanis Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőként a K-1 500 méter abszolút favoritjának számított. Jól sikerült a rajtja, és az új-zélandi Lisa Carringtonnal együtt egyből az élre állt. Féltávhoz is szinte együtt érkeztek, majd az UTE 27 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa megindította a hajóját, és a hajrához közeledve már ő vezetett. Bár az új-zélandi még megpróbálta befogni, nem sikerült, így Kozák a négyessel aratott szombati diadal után egyesben is megvédte címét.

"Az elején higgadt voltam, a vége aztán nagy versenyzés lett. Nagyon jól rajtoltam, aztán száz méter után az edzőm bekiabálta, hogy maradjak Lisával. Háromszáznál robbantottam, de éreztem, hogy próbál visszajönni, folyamatosan támadott. Egymásnak feszültünk, szerintem nagyon jó meccs volt. Nagyon ideges voltam a verseny előtt, alig aludtam éjjel, de abban a két percben, amikor kellett, higgadt tudtam maradni" - nyilatkozott Kozák, aki később még a 200 méter egyes fináléjában is vízre száll.

A férfiak hasonló számában Dombvári is remekül teljesített, végig  együtt haladt a szinte rajt-cél győzelmet arató dán René Holten Poulsennel, és visszaverve spanyol riválisa támadását, másodikként haladt át a célvonalon. A Honvéd 21 esztendős, friss U23-as világbajnok kajakosának - aki 1000 méteren kiszorult az A döntőből - ez az eddigi legjobb eredménye a felnőttek között.

"Sajnálom, hogy nem jött össze az első hely, mert ebben a döntőben az is benne volt. Ez a vb nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, úgyhogy azért örülök ennek az ezüstnek is" - értékelt. A kenusoknál Khaut Kristóf élete első felnőtt vb-jén hatodikként zárt a döntőben.

A párosok versenyei a férfi kajakosok fináléjával kezdődött, amelyben ott volt Dombi és új párja, Boros is. Miközben a parton még a férfi kajak egyesek eredményhirdetése zajlott, a magyarok remekül kezdtek, az élbollyal haladtak, 250 méternél fehérorosz, magyar, szlovák volt a hajók sorrendje. A finishez érkezve aztán Dombiék átvették a vezetést, a 2013-ban második fehéroroszok visszaestek, a szlovákok viszont beleerősítettek, és amikor már úgy tűnt, a magyaroké lesz az arany, megelőzték Borosék hajóját, két századmásodperces előnnyel övék lett az elsőség.

"Betettek egy új bójasort a célhoz, ez megzavart, előbb letettem a lapátot, mint kellett volna. Örülünk az ezüstnek, de bosszantó, hogy ezen ment el az arany" - mondta Dombi. A nők ugyanezen számában Szabó és Csipes - akik idén ültek ismét össze, de 2010-ben nyertek már együtt vb-címet, igaz, 1000 méteren - már az előfutamból biztosította helyét a döntőben, ahol friss Európa-bajnokként esélyesnek számítottak. A rajt után a szerbek kettőse, Olivera és Nikolina Moldovan kilőtt, a többiek csak a hátukat nézhették, és féltávnál több mint egy hajóhossz volt az előnyük. A magyarok a harmadik-negyedik helyen haladtak, majd fokozatosan elkezdtek felzárkózni a láthatóan elfáradó szerbekre, s a hajrához már ők érkeztek az első helyen. Az utolsó métereken aztán magabiztossá tették győzelmüket, s így az Eb után a vb-n sem találtak legyőzőre.

Az első döntős blokkot két 1000 méteres finálé zárta. Az elsőben Vasbányai és Mike kenus duója címvédőként készülődött a rajtra - a kettős szombaton ötödik lett 500 méteren, de a hosszabbik táv a fő száma. A románok kezdtek a legjobban, hamar kiváltak a mezőnyből, s miközben a magyarok a többiekkel haladtak, óriási előnyre tettek szert. Féltávnál majdnem két hajóhossz volt az előnyük, Vasbányaiék ekkor kezdtek el felzárkózni rájuk. Méterről méterre közelítették meg őket, de a Dumitrescu, Mihalachi duó előnye csak nem akart elfogyni, s végül egészen a célvonalig kitartott. Ugyan az Eb-győztes magyarok majdnem befogták őket, ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel.

Zárásként az olimpiai ezüstérmes kajaknégyes - miután tavaly leszorult a dobogóról - nagyot versenyezve harmadikként végzett az Eb-győztes csehek és a portugálok mögött. A később sorra kerülő hét 200 méteres döntő közül ötben lesz magyar hajó, majd délután a váltók versenyeivel zárul a vb. Itt mindhárom számban próbálkoznak majd a magyar staféták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?