<p>A Görög Labdarúgó Szövetség (EPO) ötmeccses eltiltással és 1000 eurós (körülbelül 300 ezer forint) pénzbüntetéssel sújtotta Giorgosz Katidiszt, az AEK Athén középpályását, aki március 16-án náci karlendítéssel ünnepelte gólját a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.</p>
Újabb büntetés a karlendítő görög focistának
Athén |
Az EPO pénteken azt közölte, további szankcióként három hónapig megtiltotta a 20 éves játékosnak, hogy belépjen bármely görögországi sportlétesítménybe. A futballszövetség ötmeccses eltiltása szimbolikusnak tekinthető, mivel az AEK Athén már március 20-án jelezte, Katidisz a szezon végéig nem szerepelhet csapatában. Az EPO egyébként egy korábbi meghallgatáson örökre eltiltotta a válogatottságtól a középpályást, aki korábban az U19-es nemzeti együttes kapitánya volt. Katidisz március 18-án azt kérte, hogy egy időre mentsék fel a játék alól, emellett a tettét "elfogadhatatlannak" minősítette. A fiatal középpályás közvetlenül a történtek után úgy magyarázkodott, csapattársára, az egészségi problémákkal küzdő és a lelátón helyet foglaló Mihalisz Pavliszra mutatott, neki ajánlotta a gólját. Későbbi nyilatkozatában így fogalmazott: "szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista."
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.