UFC: kolosszális bunyó

boksz illusztráció

A jelenlegi bajnok Stipe Miocic és kihívója, Francis Ngannou csapnak össze az UFC 260-as esemény fő mérkőzésén, nehézsúlyban a vasárnap hajnali MMA-gálán. 

Két teljesen ellentétes stílusú, de ugyancsak effektív nehézsúlyú harcos küzd meg egymással. Miocic igazi veterán bajnok mintájára versenytársait 25 percig képes ugyanazzal a tempóval ütni-rúgni, míg Ngannou legtöbbször már az első menetben igyekszik az útjában állókat likvidálni. 

Miocic egyszer már megvédte a bajnoki címet Ngannou ellen, még 2018-ban. Ngannou hatalmas bombákkal akarta kiütni Miocicot rögtön az első menetben, csakhogy Miocic képes volt elhajolni az ütések elől, még ha itt-ott be is nyelt párat. Kirobbanásai következtében Ngannou lényegében már az első menetben elhasználta az üzemanyagot, s a második körtől fogva fáradtnak látszott. A jelentősen lelassult ellenfelét Miocic féltucatnyiszor lebirkózta a földre, ahol tovább püfölte, és a maradék energiáját is kifacsarta.

Bár statisztikailag Ngannou volt az „elfoglaltabb” az első meccs óta, Miocic története volt a figyelemfelkeltőbb. A horvát származású amerikai ugyanis egymást követő három mérkőzését azonos ellenféllel vívta. Daniel Cormier a félnehézsúlyból feljebb lépett egy súlycsoportot, és nehézsúlyban csaptak össze a bajnoki övért. Cormier megrázta az MMA-világot, amikor kiütötte Miocicot. Az egy évvel későbbi visszavágón Miocic győzött TKO-val, 2020-ban pedig öt teljes körön át folyt a harc, végül mindhárom bíró Miocicnak ítélte a mérkőzést. 

Ngannou az első Miocic-bunyó után mintha fejben összezuhant volna, és az azt követő Derrick Lewis elleni harcban szinte nem is mert kezdeményezni. Ezt a meccset el is veszítette bírói döntéssel. Az elmúlt két évben viszont 4-ből 4 meccset megnyert, s összes ellenfelét kiütötte. 

AZ UFC 260-as eseménye vasárnap hajnali 4-től reggel 8-ig tart, a fő bunyóra 7 óra tájékán lehet számítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?