Trónfosztásra készülnek

<p>Holnap a nők megmérettetése zárja a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért zajló teremtornák idei sorozatát.&nbsp;</p>

A hölgyek immár hetedik téli erőpróbáján hat csapat, a területi bajnokság mezőnyének résztvevői, vetélkedik a trófeáért, a különdíjakért. A tavalyi kiíráshoz képest fogyatkozott a mezőny, ugyanis az új idényben a balonyiak már nem játszanak versenyszerűen. „A csapatfogyatkozásra való tekintettel a lebonyolítási rendszer is megváltozott. A kollektívák előbb két háromtagú csoportban körmérkőzéses rendszerben csatáznak a pontokért, a csoportok első és második helyezettje az elődöntőben folytatja. Ezúttal egy mérkőzés játékideje 15 perc szünet és térfélcsere nélkül” – tájékoztatott Szerencsés Lajos, a területi futballszövetség titkára. Tavaly az illésházaiak elsősége került a krónikába, értesüléseink szerint trónfosztásra készül a bajnoki tabella kisudvarnoki éllovasa. A győztes jutalma a vándorserleg, a csapatok oklevelet és focilabdát, a rendezvény legjobbjai (kapus, mezőnyjátékos, góllövő) pedig különdíjat kapnak a szervezőktől. A csallóközi női csapatok erőpróbája negyed tízkor rajtol el. Csoportbeosztás – A csoport: Malé Dvorníky, Veľký Meder, Holice na Ostrove. B csoport: Nový Život, Dolný Štál, Jahodná.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?