Tovább él Kovács Kata Zsófia emléke

emléktúra

Ismét az Ekecs–Gúta–Martos 46 kilométeres útvonalon zajlott a Harcos útja kerékpáros emléktúra, immár hatodszor.

Hét évvel ezelőtt az ekecsi Kovács Kata Zsófia a martosi táborban 16 évesen tragikusan elhunyt. Emléke továbbra is él hozzátartozói, egykori klubtársai és tisztelői között.

A fiatal lány a keszegfalvai Seishin Karateklub színeiben versenyzett, hazai és nemzetközi sikereket elérve. Kiugró eredményét 2015-ben jegyezte a karatevilág, amikor súlycsoportjában második lett a korosztályos Európa-bajnokságon.

Az emléktúra főszervezője, Kovács Márta, Zsófi édesanyja, szerkesztőségünkbe elküldött soraiból kiderül, hogy idén Ekecsről 52-en indultak útnak, a csallóközieken kívül – először – magyarországiak is tekertek. Kellemes tempóban, nagyon kedvező időjárásban haladtak Gútáig, ahol további kerékpárosok, köztük a Seishin Karate- klub néhány tagja is csatlakozott, s végül hatvannál többen érkeztek Martosra, ahol rövid megemlékezés és gyertyagyújtás volt a Feszty-parkban. Minden résztvevő emlékérmet kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?