Tóth Böbe újra az élvonalban

<p>Nem hitte volna, hogy valaha még a közös cseh&ndash;szlovák bajnokságban fog játszani, 39 évesen azonban újra a női kézilabda élvonalában szerepel Tóth Erzsébet. A klasszis irányító klubja, a Hodonín ugyanis újoncként megnyerte a cseh I. ligát, és felkerült az elit kategóriába.</p>

Az egykori WHIL-ben, az immár MOL Liga nevet viselő cseh–szlovák bajnokságban a Hodonín már két mérkőzést játszott, az 1. fordulóban 40:19-re kikapott Nagymihályban, a 9. forduló előrehozott meccsén pedig 30:23-as vereséget szenvedett Eperjesen.

„Nagy volt az öröm, hogy megnyertük az I. ligát, hiszen senki sem tartott minket esélyesnek. A klubvezetők számára dilemma volt, vállaljuk-e a WHIL-t is. Amikor bejelentkeztünk az élvonalba, voltak kétségeim, hiszen jól tudom, mivel jár a közös cseh–szlovák bajnokság. Ez már egy másik szint. Ez meg is mutatkozott az első meccsünkön, ahol rögtön kaptunk egy nagy pofont – nyilatkozta lapunknak Tóth Erzsébet. – Lehetett volna jobb is az eredmény, de a csapat 80%-a még nem szerepelt ilyen szinten, és megijedtek. Sajnos, én sem tudtam felrázni őket.”

Amikor tavaly nyáron Tóth Erzsébet a bécsi Hypóból visszatért Csehországba, ahol a családjával él, azt gondolta, már befejezi a kézilabdázást. Ekkor keresték meg az I. ligába feljutott hodoníniak. Ajánlatukra azért is mondott igent, mert nem kellett minden nap edzésre járnia, így a kislányára és a munkájára is volt ideje. „Az I. ligát szinte edzés nélkül, a tapasztalataimra támaszkodva játszottam végig. Most is csak heti kétszer, csütörtökön és pénteken tudok elmenni tréningre, egyébként egyedül járok kondizni vagy futni, hogy formában legyek” – magyarázta az irányító. A csapat többi tagjának napi egy edzése van, de ez sem mindig jön össze, mert a játékosok dolgoznak vagy tanulnak a kézilabda mellett. Összehasonlítva a bajnokságot uraló nagymihályiak napi két tréningjével, ez az edzésmennyiség kevésnek tűnik.

„Lehet, hogy nem is baj, hogy rögtön az elején ilyen súlyos vereséget szenvedtünk, legalább látjuk, min kell javítani. Tőlünk nem várja el senki, hogy a Michalovcét megverjük, és meggyőződésem, hogy nem vagyunk gyengébbek, mint a Písek, a Trenčín, a Bánovce, a Zlín vagy az Olomouc. Velük fogunk csatázni a középmezőnyben, szerintem biztosan nem leszünk utolsók. Nem csak azt fogják olvasni rólunk a hírekben, hogy a Hodonín itt kapott ki meg ott kapott ki!” – hangsúlyozta Tóth Erzsébet, s hozzátette, a felkészülés során osztrák és magyar csapatokat is legyőztek, ami mutatja az együttes erejét.

A korábban ötször Szlovákia legjobb kézilabdázójának választott játékos igazi vezéregyéniség Hodonínban. „Szerencsére szeretnek a lányok, és hallgatnak is rám. Nemsokára negyven leszek, de ha húsz–huszonkét éves csapattársaid vannak, nem viselkedhetsz úgy, mint egy negyvenéves. Nem zárkózom el, járok velük ki, ők pedig gyakran jönnek hozzám tanácsot kérni” – mondta Tóth Erzsébet, aki a legtapasztaltabb játékos az újoncnál.

A feljutás után nem volt masszív erősítés a klubnál, csak két játékos érkezett, egyébként az I. ligát megnyerő gárda szerepel az élvonalban is. „Nagy kár, hogy Klaudia Michnovát nem tudtuk meggyőzni, és Partizánskéban maradt. Ő sokat segíthetett volna” – tette hozzá Tóth. Nem tagadta, sosem gondolta volna, hogy ennyi idősen még a cseh–szlovák bajnokságban fog játszani, de ha már adódott a lehetőség, örömmel élt vele. „Nagymihályban a helyiek felemlegették, hogy éppen 20 éve igazoltam a Iuventához, ahol meghatározó éveket töltöttem el. Csak azt tudtam felelni: nagyon gyorsan elszaladt ez a húsz év!” – mondta nevetve Tóth Erzsébet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?