Tomi Kid nem adja fel, meg akar erősödni

A 36 éves bokszoló hazaérkezése után beszélt a meccset megelőző zűrökről és az amerikai út nagy tanulságairól is. A felkészülésről„Szeptemberben tudtam meg, hogy megmérkőzhetek Sumenovval a félnehézsúlyú vb-övért. Azóta csak ennek a meccsnek éltem. Rengeteget dolgoztam, tényleg keményen edzettem. Utólag már tudom, hogy az első hibát a felkészülés során követtem el: csak a gyorsaságra és az állóképességre koncentráltam, hiányzott a nyers erő. Hiába futottam le több ezer kilométert, hiába voltam remek kondícióban, az ellenfelem karizma kétszer akkora volt, mint az enyém. Rá kellett jönnöm, hogy a világ legjobb ökölvívói nem egyszerű bokszolók, hanem gladiátorok. Azt hittem, sikeres lehetek a címmeccsen, de megmutatkozott, hogy bár sokat dolgoztam, mégsem volt elég.” A zűrökről„Az út során és a mérkőzés előtt is több zűrös helyzetbe keveredtünk. Ezt nem azért mondom, hogy kifogásokat keressek, mert természetesen nem ezek döntöttek. Az utunk San Antonióba 40 óráig tartott, mert az eredeti járatunkat törölték, meg kellett szállnunk Washingtonban. Alighogy elfoglaltuk a szobánkat, tűzriadó miatt evakuálták az épületet… Közben elkeveredett a poggyászunk is, amely végül csak egy nappal a mérkőzés előtt érkezett meg San Antonióba. Rengeteg médiaeseményen, nyilvános tréningen is részt kellett vennem. Estére már teljesen kifacsart voltam, és akkor jött még az edzés. Erre a felhajtásra nem voltam felkészülve. Közvetlenül a meccs előtt is volt pár furcsa helyzet: a mi öltözőnkben folyamatosan ott volt egy ellenőr, aki még azt sem hagyta, hogy egy kis szőlőcukrot egyek, pedig ezt semmilyen szabály nem tiltja. Az edzőm csak suttyomban tudott adni, amikor a mellékhelyiségbe mentem. Alig egy órával a kezdés előtt pedig megjelent az öltözőben egy nagydarab doppingellenőr, aki közölte, hogy mintát kell adnom. Mivel pont azelőtt voltam WC-n, meg kellett innom négy liter vizet… Végül csak fél órával a mérkőzés kezdete előtt tudtam elkezdeni melegíteni.” Az érzelmekről„A mérkőzés napján, mialatt a szállodában készülődtem, furcsa szorongás lett úrrá rajtam. Nem a rám váró küzdelemtől féltem, hanem hirtelen nagyon elkezdtek hiányozni a gyerekeim, a családom, sok rossz dolog jutott eszembe a múltból. Úgy éreztem, muszáj kisírnom magam, a feleségem, Dominika beküldte hozzám a mentális trénert. Elkezdtem bőgni, kijött belőlem minden, a nagy nyomás, amit az elmúlt hetekben átéltem, vagy magam sem tudom. Sokat segített, hogy kiadtam ezt magamból. Vörös szemekkel ültem be az autóba, ami a sportcsarnokba vitt, de már útközben éreztem, hogy egyre eltökéltebb vagyok, gyűlt bennem az energia. A bemelegítés során is felszabadult voltam, összeszedettnek éreztem magam.” A mérkőzésről„A taktikám az volt, hogy öt körön át nem engedem közel magamhoz Sumenovot, gyorsabb és furfangosabb leszek nála. Az első menetben tényleg lassú volt, csakhogy egyszer állcsúcson talált, és lekapcsolta a villanyt nálam. Azt sem tudtam, melyik sarok a miénk. Az edzőm állítólag végig beszélt hozzám, de erre nem igazán emlékszem. Ahogy arra sem, hogyan ütött meg Sumenov, azt hittem, jobbhorog volt, de aztán a videofelvételen láttam, hogy balcsapott. Azzal az egy ütéssel teljesen szétesett a taktikám. A szívem még vitt előre, de olyan hibákat követtem el, amelyekre mindig figyelmeztetem a tanítványaimat is: ne hagyják beszorítani magukat a kötelekhez, ne hagyják védtelenül a fejüket… Nem sokkal a második menet vége előtt kaptam egy újabb nagy ütést, azt hittem, a bíró véget fog vetni a mérkőzésnek. Végül továbbengedte, de a harmadik menetben megint a földre kerültem. Az nem volt akkora ütés, azért estem el, mert megcsúsztam, de már harmadszor számoltak rám, és a bírónak ilyenkor a szabályok értelmében le kell léptetnie.” A csalódásról„Rettenetesen szomorú voltam, nagyon sírtam az öltözőben. Már valami bőgőmasina lett belőlem. Nagyon szerettem volna nyerni, azt hittem, eleget tettem érte. Elnézést kértem a csapatomtól, a családomtól, a szurkolóktól. Ez a mérkőzés megváltoztathatta volna az életemet. Ha nyertem volna, bebiztosíthattam volna a gyerekeim jövőjét, hiszen a győzelem három újabb meccs lekötésével járt volna, 100, 150 és 200 ezer dolláros gázsiért. Nem ez volt a fő motivációm, de azért nagyon jó lett volna. Másrészt – a vereséggel is nyertem valamit. Elsősorban tapasztalatot, másrészt lehullott rólam a veretlenség óriási nyomása. És örömet szereztem a rosszakaróimnak! Ez mondjuk nem volt tervben, de szeretek az embereknek örömet szerezni.” A kis győzelmekről„Nagyjából egy napig tartott a nagy szomorúság, aztán már nevetni is tudtam a történteken. Nem én szenvedtem el a világtörténelem leggyorsabb kiütését, ez már valami. És a mérlegelésnél én végig álltam Sumenov tekintetét, ő viszont kétszer pislogott! Ezt a csatát megnyertem! A legfontosabb azonban, hogy magam mellé állítottam az országot. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam szurkolóktól, sportolóktól. Mindenki azt írta, remélik, nem fejezem be a pályafutásomat.” A folytatásról„Itt van Tomi Kid, aki már 36 éves és van egy bokszklubja. A kérdés: hogyan tovább? Most három hónapig távol voltam a tanítványaimtól, ami nem a legszerencsésebb. Viszont semmiképp nem akarom befejezni. Elhatároztam, hogy visszatérek még Amerikába, és ha én valamit a fejembe veszek, akkor azt el is érem. A legfontosabb, hogy meg kell erősödnöm. Szeretnék magamra szedni 5–6 kiló izmot. Száz napot adtam magamnak, szét is írtam már a részletes edzéstervet. Április végén újra ringbe akarok szállni egy felhozómeccsen. Itthon, Galántán fogok készülni, így a családomtól sem kell távol lennem. Veszek néhány nagy súlyzót, és kezdődhet a munka!” A tanulságokról„Sumenov nem volt nálam jobb, de erősebb volt. Hiába táncolgatok én ott mellette, ha nem vagyok elég kemény. Izmosnak kell lennem. Sokkal jobban oda kell figyelnem arra, hogy ha edzésen mások ellen bokszolok, akkor mindig mindent bele kell adnom. Nem igazán kaptam ütéseket a felkészülés során, és ezeken az edzőmeccseken néha ki is engedtem. Az étkezésemet sem hanyagolhatom el. Most a felkészülés során néhány hétig egy kaszárnyában laktam, ahol elég silány volt az étel, bizonyára ez sem tett jót. Amikor visszanéztem a Sumenov elleni meccset, én csak egy fogpiszkálónak tűntem mellette. Na de ha száz nap múlva újra látnak, rám sem ismernek majd! Csak a nagy orromról fognak tudni beazonosítani!”