Tizennyolc futballhuligán ellen indult eljárás

Budapest |

<p>Tizennyolc emberrel szemben indult eljárás a péntekre virradóra Budapest belvárosában történt randalírozás miatt; 16 ember ellen garázdaság, kettő ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délelőtt a rendőrség sajtótájékoztatóján.</p>

Csiszér-Kovács Viktória elmondta: éjfél után egy 100-120 tagú csoport kezdett randalírozni, a Dob utca felől az Erzsébet tér irányába haladtak. Közben több rendőrautót is megrongáltak, egy rendőr könnyebben megsérült - közölte a szóvivő. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon külön nyomozócsoport alakult az ügy kivizsgálására, felvételeket elemeznek a további gyanúsítottak beazonosítása érdekében. Csiszér-Kovács Viktória tájékoztatása szerint a két, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítható férfi ügyében feljelentést tettek az ügyészségen. Újságírói kérdésre hangsúlyozta azt is: a rendőrség a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a magyar-román futballmérkőzést annak érdekében, hogy megakadályozza a jogellenes cselekedetek elkövetését. Emellett mind a fővárosban, mind országhatáron belül a szurkolók érkezési útvonalát érintően fokozott ellenőrzéseket tartanak. Az MTI korábban arról számolt be, hogy a csoport tagjai hanggránátokkal zajt okoztak, közülük többen a kiérkező rendőri egységek irányába utcai szemetes edényeket, székeket, italos üvegeket dobáltak. A hírügynökség helyszínre érkezett tudósítója azt jelentette, hogy több jármű szélvédőjét betörték, kereküket kiszúrták. A huligánok a közelben lévő szórakozóhelyekről elhozott székekkel tettek kárt a rendőrautókban. A környéket sokáig lezárta a rendőrség. Korábban több médium is arról írt, hogy a péntek esti magyar-román Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésre "hangoló" magyar ultrák nekiestek a meccsre érkezett vendégszurkolóknak. Ezzel kapcsolatban Csiszér-Kovács Viktória azt közölte: nincs arra vonatkozó adat, hogy a két ellentétes tábor esett volna egymásnak, a gyanúsítottak magyar állampolgárok. Az MTI hajnalban úgy értesült, hogy nemcsak a Belvárosban, hanem a Városligetben is volt rendbontás. Ezzel összefüggésben a rendőrség azt közölte: ott rendbontás nem történt, csak gyülekeztek a csoport tagjai.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?