Távozik posztjáról Pintér Attila magyar szövetség kapitány

Budapest |

<p>Távozik posztjáról Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.</p>

Dárdai Pál az ideiglenes vezető
Pintér Attila helyett csütörtöktől Dárdai Pál lesz ideiglenesen, három mérkőzésre a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

    A 38 éves Dárdai Pál 61-szer szerepelt a válogatottban. A Hertha BSC-ből vonult vissza, s jelenleg is a berlini klub alkalmazásában áll, az utánpótlásbázison többek között az egyes korosztályok edzésmunkájának összehangolását végzi.

    Pályafutását a Pécsi MSC csapatánál kezdte, 1991-ben debütált az első osztályban. 1996 tavaszán a fővárosi BVSC-hez igazolt, innen szerződött 1997-ben a Herthához, amelyben 2011-ig játszott, s 286 Bundesliga-mérkőzésével klubrekorder lett. Összesen 372 alkalommal viselte a Hertha BSC mezét.

         A magyar válogatottban 1998 augusztusában mutatkozott be és 2010-ben szerepelt utoljára, 61 meccsen öt gólt szerzett.

         A pro licences edzői tanfolyamot Magyarországon végzi.

    Dárdai Pál három Európa-bajnoki selejtezőre vállalta a válogatott irányítását: a nemzeti csapat október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja Finnországot.

Dárdai: megtiszteltetés a felkérésMegtiszteltetésnek tartja Dárdai Pál, hogy felkérték a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, amelyet a következő három tétmérkőzésre vállalt el.     "Megtiszteltetés és nagy kihívás számomra a felkérés. Tudom, hogy ezt a nemzetközi játékosmúltamnak és talán példamutató családi életemnek, valamint sikeresen kezdődő edzői karrieremnek köszönhetem" - olvasható abban a közleményben, amelyet a Berlinben élő szakember juttatott el a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) csütörtökön.    A Hertha BSC-ben 14 évet játékosként eltöltő Dárdai hozzátette, ahogy az már az MLSZ sajtótájékoztatóján is elhangzott, a sajtó kérdéseire csak akkor szeretne majd válaszolni, ha túl lesz az első találkozón a játékosokkal.    "A felelősséggel tisztában vagyok. Ígérem, hogy tapasztalatom legjavát fogom hozzátenni a csapat tisztességes szerepléséhez! A munkát haladéktalanul megkezdem, amihez kérem minden magyar futballt szerető ember és szervezet támogatását, egyszersmind az első napokban mindenki türelmét" - mondta Dárdai, aki a menesztett Pintér Attilát váltja a nemzeti csapat élén.    Dárdai Pál október 11-én Bukarestben, a románok elleni Eb-selejtezőn mutatkozik be a kispadon, majd három nappal később a Feröer-szigetek ellen irányíthatja az együttest. Az idei utolsó tétmérőzésen a finn válogatott látogat a Groupama Arénába.

A Pintér-éra mérlege
Pintér Attila szövetségi kapitány öt mérkőzésen irányította a magyar labdarúgó-válogatottat, amely a szakember 2013 decemberi kinevezésekor a 44. helyen állt a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, csütörtöki menesztésekor pedig 34. a rangsorban (ebben még nem szerepel az észak-írektől elszenvedett vereség).

    A 48 esztendős Pintér vezetésével négy barátságos meccset játszott idén a válogatott, amely előbb Győrben 2-1-re kikapott Finnországtól, majd Debrecenben 2-2-es döntetlent ért el Dánia ellen, júniusban pedig szintén hazai pályán legyőzte 1-0-ra Albániát és 3-0-ra Kazahsztánt. Utóbbi meccsen nem ült a kispadon a kapitány egészségi problémái miatt.

    Ami a támadások, kritikák sorozatát indította el a szakvezető ellen, az az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtján a vendég Észak-Írországtól elszenvedett 2-1-es vereség volt. Pintér így az öt meccsen két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el, de az egyetlen tétmeccsen alulmaradt a csapata.

    Pintér Attila mérkőzései szövetségi kapitányként:
2014. március 5., barátságos: Magyarország-Finnország 1-2 (1-0)
2014. május 22., barátságos: Magyarország-Dánia 2-2 (1-0)
2014. június 4., barátságos: Magyarország-Albánia 1-0 (0-0)
2014. június 7., barátságos: Magyarország-Kazahsztán 3-0 (1-0)
2014. szeptember 7., Eb-selejtező: Magyarország - Észak-Írország 1-2 (0-0)

(Frissítve: 18.36)



    
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?