Tatran-DAC - veretlen csapatok csatája Eperjesen

Eperjes |

<p>Ma délután a DAC a tizedik helyezett eperjesi Tatran otthonában lép pályára a labdarúgó Corgoň Liga 17. fordulójában.</p>

Mindkét csapat rendkívül gyengén kezdte a bajnokságot, de aztán belelendültek. A csallóközi együttes zsinórban immár kilenc bajnokinnem kapott ki, a keleti gárda pedig sorozatban ötször nem szenvedett vereséget. Nagy kérdés, ki nyeri a veretlenek csatáját?

A sikeres eredmények hatására jó hangulatban várják a dunaszerdahelyiek az eperjesi mérkőzést. A tegnapi délelőtti edzés és azt követő ebéd után autóbuszba ült a társaság, amely Kassa mellett hangol az összecsapásra.
„Végre rendbejöttek a sérültjeink, Filo betegeskedett a héten, de velünk tarthatott. DVD-n láttam a Tatran legutóbbi meccseit, hát mit mondjak, egyáltalán nem sziporkáznak,nem csoda,hogy ők lőttéka legkevesebb gólt, szám szerint tizenegyet a mezőnyben. De egyáltalán nem lehet lebecsülni őket, mert rendkívül szívósak - mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC mestere. - Mellettünk szól, hogy nyugodtabban játszhatunk, a hazaiaknak viszont mindenképpen nyerniük kell, ha el akarnak rugaszkodni az alsóháztól. Jobb csapattal rendelkezünk, mint a Tatran, ha hozzuk megszokott formánkat, akkor nem lehet gond. Ezúttal sem változtatunk saját stílusunkon, Eperjesen is a zárt védekezésből a széleken vezetett gyors kontrákkal akarunk eredményesek lenni. Ráadásul az utóbbi meccseken bejönnek a fantasztikus formában futballozó Mišo Gašparík begyakorolt pontrúgásai, remélem, a Tatranstadionban is sikerült gólt vagy gólokat rúgnunk. Hórihorgasak az eperjesi középső védők, akiknek nincsenek ínyükre a gyors és technikás csatárok. Nagy erősítést jelentaközéppályán,hogyHílekeltiltása lejárt, vele futósabb focit játszunk, mint a nagyszombatiak ellen. Figyelmeztettem a védenceimet, hogy ne bízzák el magukat, mert csak így folytathatjuk pazar veretlenségi sorozatunkat.“ A Radványi-legénység kiváló védőjátékát bizonyítja, hogy utolsó nyolc bajnoki meccsén - amióta Pavol Kováč áll a kapuban - mindössze két gólt kapott, abból is az egyiket tizenegyesből.
A DAC várható összeállítása: Kováč-Obert, Struhár, Hrabač, Konečný-Helísek, Hílek, Boya, Gašparík-Matúš-Harsányi.
Az eperjesi vezetők a rossz rajt után menesztették Roman Pivarník vezetőedzőt, és a hetedik fordulótól Ladislav Pecko irányítja a keleti alakulatot. A Slovan egykori trénerének a javaslatára leigazolták a rutinos Peter Petrášt és Ľubomír Meszárošt. Az utóbbi kiszorította a kezdőcsapatból a dunaszerdahelyi Bognár Zoltánt, aki amióta Pecko ül a kispadon csupán a zöld-fehér fakóban jut szóhoz.
Akét együttes veretlen meccsei -DAC: Zl. Moravce (idegenben) 1:1, Košice (otthon) 1:0, Žilina (i) 0:0, Slovan (o) 2:1, B. Bystrica (o) 0:0, Nitra (i) 1:0, Ružomberok (o) 3:0, Senica (i) 1:1, Trnava (o) 1:0); PREŠOV: Ružomberok (o) 1:1, Senica (i) 1:1, Trnava (o) 0:0, Zlaté Moravce(o) 1:0,Dubnica(i) 1:0.
Augusztus 21-én Dunaszerdahelyen 2:1-re nyert a DAC, Belejík góljával a keletiek vezettek, ám Konečný és Harsányi találatával fordítottak a sárga-kékek. Gól nélkül végződött a legutóbbi, 2009. október 31-én lejátszott eperjesi mérkőzés, a 2009/2010-es szezonban odahaza mindkétszer a csallóköziek szerezték meg a három pontot (3:0, 2:1).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?