Talmácí si idén először dobogó

Sanghaj. A harmadik helyen végezett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamán, Sanghajban, a Kínai Nagydíjon, a 125 kcm-es géposztályban. Ez volt a címvédő világbajnok első dobogós helyezése az idén.

Talmácsi jelenleg a nyolcadik az összetett pontversenybenReuters-felvételAz első meglepetésre az olasz Andrea Iannone lett, a második helyre pedig a francia Mike Di Meglio futott be. A harmadik Talmácsi Gábor közel három és fél másodperccel maradt le a győztes olasztól.

Talmácsi jó előzményekkel várta a futamot, ugyanis megnyerte a bemelegítést. Ebben szerepet játszhatott már az eső is, amely szakadatlanul esett, és jobban kihozta a technikai különbségeket. Az esős viadalon több bukás is történt, többek között a pontversenyben vezető olasz Simone Corsi sem ért célba.

A címvédő Talmácsi ezzel összetettben a 12-ről a 8. pozícióba lépett előre, hátránya 29 pont az élen álló Corsival szemben.

A futam végén rendezett sajtótájékoztatón Andrea Iannone – akinek korábban egy kilencedik hely volt a legjobb eredménye – örömét fejezte ki győzelme felett. Az Apriliával versenyző olasz azt mondta, hogy nagyon erős motorral versenyzett, és a tavalyi világbajnokot, Talmácsi Gábort tekintette legnagyobb ellenfelének.

A magyar motoros is jó?kedvűen nyilatkozott első idei dobogós helyezése után: „A nehéz idénykezdet után nagyon elégedett vagyok ezzel a versennyel, hiszen végre jól szerepeltünk. Az utolsó körben próbáltam még megelőzni Mike Di Megliót, de sajnos nem sikerült, mert a motorban nagyon felmelegedett a víz, így óvatosnak kellett lennem. Kicsit elrontottuk az áttételeket is, erre is figyelnem kellett. Összességében elégedett vagyok a futammal, hiszen nagyon fontos pontokat szereztem” mondta a magyar pilóta, aki az anyák napjáról sem feledkezett meg, és a sajtótájékoztató végén édesanyját is köszöntötte. (m, ns)

SANGHAJI KRÓNIKA

125 KCM: 1. Iannone (olasz, Aprilia) 46:02,275, 2. Di Meglio (francia, Derbi) +3,355, 3. Talmácsi (magyar, Aprilia +3,451). Az összetett állása: 1. Corsi (olasz, Aprilia) 59 pont, 2. Terol (spanyol, Aprilia) 50, 3. Olive (spanyol, Derbi) 50, ... 8. Talmácsi 30.

250 KCM: 1. Kallio (finn, KTM) 48:12,217, 2. Aojama (japán, KTM) +3,238, 3. Pasini (olasz, Aprilia) +13,811, ... 16. Tóth Imre (magyar, Aprilia) +1:45.018. Az összetett állása: 1. Kallio 82 pont, 2. Pasini 61, 3. Barbera (spanyol, Aprilia) 49.

MOTO GP: 1. Rossi (olasz, Yamaha) 44:08,061, 2. Pedrosa (spanyol, Honda) +3,890, 3. Stoner (ausztrál, Ducati) +15,928. Az összetett állása: 1. Pedrosa 81 pont, 2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) 74, 3. Rossi 72.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?