Szűk a játékoskeret Füleken

régiófoci
Fülek |

Tizenkét év után tavaly tért vissza szülővárosa csapatához, előtte másfél évig az ugyancsak III. ligás rimaszombatiak szakmai munkáját irányította. Bari Jenő, mint eddig mindenütt, Füleken is felelősségteljesen áll hozzá a feladatok ellátásához.

„15 meccset játszottunk le ősszel, mérlegünk hét győzelem, két döntetlen és hat vereség, ami 23 pontot eredményezett. A dunaszerdahelyiek elleni sikeresnek mondható Slovnaft Cup-szereplésünk után leült a csapat, és egy-két összecsapást szó szerint elbaltáztunk. Mindezek ellenére csak négy pont hiányzott a dobogó harmadik fokának megszerzéséhez. Tavasszal viszont a koronavírus miatt feljutók és kiesők nélkül törölték az idényt. Véleményem szerint a döntéshozók még várhattak volna, és éppenséggel nyáron be lehetett volna fejezni a bajnokságot. Csakhogy ez már a múlt, és nekünk a jövő dolgaira kell figyelnünk” – vélekedett Bari Jenő füleki edző.

A történelmi Nógrád vármegye északi részén fekvő több mint tízezer lakosú település alakulata szorgalmasan elvégezte a téli alapozást és március 14-ig keményen edzett.

„Rengeteg taktikai elemet gyakoroltunk, aminek az volt a lényege, hogy később ne legyen teljesen új, ha a játékosok találkoznak ezekkel vagy hasonlókkal. A kényszerszünet viszont alaposan keresztülhúzta számításainkat, így június 8-án kezdtünk el újra edzeni, a gyakorlások hetente négyszer folynak, hétvégeken pedig előkészületi mérkőzéseket vívunk. A Slovnaft Cup első fordulójában Nagykürtösre utaztunk, ahol sajnos 2:1-re kikaptunk, a bajnoki nyitómeccsen pedig hazai környezetben a nagyselmeciekkel találkozunk majd” – tájékoztatott a 49 esztendős tapasztalt tréner.

A játékoskeretben is jelentős változások álltak be. A három meghatározó egyéniségnek számító szerb légiósuk közül mindössze Dean Sztrinisa tért vissza, távozott Lupták, Jass, Jankovics és Lovinyuk is. A szintén jó képességű Kelemen Gergővel és Kevin Lavríkkal is tárgyaltak, ám mindketten úgy döntöttek, hogy Magyarországon folytatják pályafutásukat.

„Az ifik közül három labdarúgónknak kínálunk lehetőséget a bizonyításra, ám nekik még tapasztalatszerzésre van szükségük a III. ligában. Gondjainkat csak tetézi, hogy Köböl Máté és Marko Püspöky sérültek, és pár hetet kénytelenek lesznek kihagyni. Néhány labdarúgóval még próbáljuk feltölteni a keretet, amely pillanatnyilag csupán tizenhat tagú. Régebbi elképzeléseim szerint támadófocit, 4-3-3-as játékrendszerben játszottunk volna, de minden bizonnyal más elgondolást kell kifundálnom. Mindenesetre az új célokat a játékosállomány erőssége szerint kell megszabni. Ezzel szemben az a szemlélet is helytálló, hogy menet közben is minden pozitívan alakulhat. Nálunk sokan járnak mérkőzésre, jó a hangulat, így szeretnénk látványos focit játszani. Ehhez viszont labdarúgóink alázata és a játék iránti szeretete is szükségeltetik” – állapította meg Bari Jenő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?