Szilveszter-rali - Rekordok viadala a Hungaroringen

Budapest |

<div>Összesen 280 versenyző indul az idei, immár 17. alkalommal szervezett Szilveszter-ralin a Hungaroringen.</div><div>&nbsp;</div>

A szervezők hétfői közleménye szerint a vasárnaptól jövő keddig tartó évbúcsúztató viadalon -  amely az első verseny lesz a pálya felújításának megkezdése óta - az összes résztvevő csúcsán túl több rekord is megdől majd. "Összesen 280 induló lesz, ami abszolút rekord a verseny történetében, ráadásul ötven nevezést el is kellett utasítanunk" - idézte a közlemény Füredi András főszervezőt, aki hozzátette, történelmi adat, hogy 97 Lada található a mezőnyben, amire eddig még nem volt példa. Az összegzés szerint egyre több nő van az indulók között, idén 45-en állnak rajthoz, szemben a tavalyi 26-tal.  A mezőnyben ott lesz többek között a címvédő Vincze Ferenc, a korábbi többszörös győztes Kazár Miklós, a versenyen 2011-ben diadalmaskodó ifjabb Érdi Tibor, valamint a friss Európa-bajnok Botka Dávid is. "Hétfőn délután fél négykor rajtol el a mezőny egy belső szakasszal, kedden pedig reggel fél nyolctól délután ötig lesz folyamatos a program az egymást váltó etapokkal" - fejtette ki Füredi András. Külön érdekesség a nézőknek, hogy idén a szervizparkon is keresztülmegy a belső gyorsasági szakasz. A főszervező hangsúlyozta: a nézők számára ingyenes lesz a belépés és a parkolás is, utóbbit a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában tehetik majd meg. Mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy jövő kedden csak reggel hatig lehet a pályát megközelíteni Szilasliget felől, utána ezt az útszakaszt lezárják a forgalom elől és csak Mogyoród irányából lehet majd a parkolókig eljutni. A szervezők teltházra számítanak - akár az eddigi nézőcsúcs is megdőlhet -, azok pedig, akik nem tudnak kimenni a Hungaroringre, a verseny minden pillanatát nyomon követhetik majd az élő rádiós és televíziós közvetítések segítségével, többek között a verseny internetes honlapján.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?