<p>A magyar rendőrség azt javasolja, hogy jogszabály kötelezze zárt kapus mérkőzések megtartására azokat a klubokat, amelyek pályáin petárdáznak, füstbombáznak - írta szerdai számában a Népszabadság.</p>
Szigorítanák a magyar sporttörvényt
A napilap úgy tudja, hogy a szombati Újpest-Ferencváros mérkőzésen történtek miatt immár lesz pénz, erő és politikai akarat a futballhuligánok hatástalanításához.
A lap információi szerint felvetődött, hogy már az idén, de legkésőbb 2011 első fél évében alapjaiban új sporttörvény kerüljön a parlament elé, amely szabályozza a beléptetés menetét, a renitens szurkolók adatainak kezelését és a rendbontók kitiltásának módját a pályákról.
A Népszabadság úgy tudja, a rendőrség már meg is kezdte az európai pályákon alkalmazott arc felismerő-azonosító rendszerek tesztelését.
A hétvégi mérkőzéssel kapcsolatban a lap azt írta: tűzszerészek is átvizsgálták az újpesti Szusza Ferenc Stadiont a szombati rangadó előtt, s a közönség is csak kétszeres biztonsági ellenőrzés után foglalhatta el a helyét. Ennek ellenére - ahogy a lap fogalmaz - mégis gigászi mennyiségű pirotechnikai eszköz jutott a nézőtérre, de azt a rendőrség sem tudja, hogy kik és hogyan csempészték be azokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.