Széteshet a kassai csapat

Kassa. Az 1. FC Košice futballcsapata az idei szezon nyeretlenségi csúcsával az utolsó helyen zárta a másodosztályt. A kétszeres bajnok a második forduló óta (július 27., DAC 3:2) nem tudott nyerni, és hét pontra van a bentmaradást jelentő 12. helytől. Nincs pénz Kassán, ráadásul már a szurkolók is klubvezetés és a gyengén teljesítő csapat ellen fordultak.

Üres lelátók és távozó játékosok Kassán – Zeher a német másodosztályú Nürnbergbe tartBerenhaut Róbert és Örzsik Ödön felvételeSokak szerint már az is eredmény, hogy az 1. FC végigjátszotta az őszi szezont; a játékosok nem kapnak fizetést, az öltözőkben nincs fűtés, a meleg vizet pedig már nyáron kikapcsolták. A csapat többször is figyelmeztette a klubvezetést: ha nem rendezik a tartozásaikat a futballisták és a klub alkalmazottjai felé, nem folytatják a pontvadászatot, s fenyegetéseiknek nyomatékot adva nem léptek pályára a Prievidza elleni bajnokin.

A klubvezetés akkor belgrádi befektetőt emlegetett, és azt, hogy az új tulajdonos rendezi majd az adósságokat is, mi több, rendbehozatja a VŠA-beli stadiont – az 1. FC ugyanis csak az edzőpályán játssza ligameccseit. A klubvezetés állításaiból – az új invesztor megvárja az őszi szezon végét, s csak akkor kezdik meg a tárgyalásokat – eddig semmi sem vált valóra. A Varga-fivérek állítólag továbbra is kapcsolatban állnak a Partizan Belgrádhoz közel álló szponzorral, aki elmondásuk szerint meghívta őket a Partizan–Real Madrid BL-meccsre – de Belgrádba végül nem utaztak el.

A játékosok pedig megunták az ígérgetést. A múlt héten Juraj Beňo szerződött Licsérdre, Juhás és a húsz éven aluli válogatottal a november végi világbajnokságra készülő Gajdoš beadta felmondását, Zeher próbajátékra utazott a Bundesliga II-ben szereplő 1. FC Nürnbergbe, Rodák kapussal és Lapšanskýval pedig csak év végéig szólt a megállapodás. Távozik a csapatkapitány Marek Sapara is, aki minden bizonnyal a Ružomberok együttesében folytatja pályafutását. Sapara iránt többen is érdeklődtek, Vargáék a cseh Opavával szerették volna megkötni az üzletet, de bejelentkezett a kassaiaknál a Petržalka, a Spartak Trnava és a Dubnica is, Sapara azonban a rózsahegyieket választotta, s a napokban aláírja szerződését. „Az említetteken kívül Mati is távozik, értesüléseim szerint Magyarországra utazik próbajátékra – mondta lapunknak Andrej Daňko, a csapat edzője. – A többiekkel csak hetente háromszor edzünk, mert olyan kevesen vagyunk, az ifisták ugyanis teremtornákon vesznek majd részt, így ők nem tartanak velünk. Az 1. FC szétesőben van, és legfeljebb a járási osztályból hívhatunk játékosokat, másra nem lesz pénz.”

A játékosok tehát elmennek, s újabban – ferencvárosi mintára – a szurkolók is saját csapatuk ellen fordultak. A vágsellyei 0:6 után egy parkolóban érte utol a csapat buszát a kemény mag, s az elkeseredett szurkolók a szóbeli számonkérés után dulakodni kezdtek a játékosokkal – éppen a Licsérdre távozó Juraj Beňo volt a szenvedő alany. (jgj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?