Szalai Ádám: „Tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet“

Budapest |

<p>Kőkemény józansággal foglalta össze a magyar futball jelenlegi helyzetét Szalai Ádám, a Schalke csatára a magyar labdarúgó-válogatott hétfői sajtótájékoztatóján.</p>

„A legjobban az fáj, hogy a futballszerető emberek, a szurkolók nem csak most, hanem évek óta, 10–20 éve át vannak verve. Ennek egy oka van: mi elsősorban egymás közt olyan terveket szövünk, vagy terveket határozunk meg, amik nem reálisak” – kezdte a fiatal játékos, aki szerint az is a magyar focit minősíti, hogy ezeket a dolgokat neki kell kimondania, 25 évesen és mindössze 18 válogatott meccsel a háta mögött. Szalai rámutatott, a topligákban, BL-ben, EL-ben nincsenek magyar játékosok, de nincs európai színvonalú magyar edző sem: „A válogatott csak a meglévő játékosokból állhat össze. Nekünk nincsen top sztárunk, nincsenek német, angol, spanyol sztárcsapatban szereplő, vagy BL- és EL-tapasztalattal rendelkező játékosaink. A mieink vagy a második ligában játszanak vagy olyan országokban, amik nem tartoznak az elithez. Ne kezdjünk el minden selejtezősorozat előtt reményt kelteni, mert ez illúzió.” „A válogatottnak olyan edzőre van szüksége, aki veri a fejünket – mondta meglepő őszinteséggel a futballista. – Mi nem csinálhatjuk meg, hogy a szövetségi kapitány 40-50 százalékot ad a kezünkbe, a többit pedig úgyis megoldjuk, hiszen válogatottak vagyunk. Itt belénk kell verni mindent. Olyan edző kell, aki néhány edzés, néhány nap alatt valamit össze tud gyúrni ezekből a játékosokból. Szervezett játékkal talán juthatunk valamire, de a realitás az, hogy nem szabad továbbjutásról beszélni. Nekem már elegem van az olyan nyilatkozatokból a vesztes meccsek után, hogy nem volt szerencsénk vagy elkerülhető gólokat kaptunk. Ne verjük át egymást!”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"125029","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?