Szabó Ottó a Marson - örömittas nyilatkozatok a DAC-Trnava után

<p>&quot;Micsoda álom, micsoda mámor&quot; - zengett a DAC-arénában a nagyszombati Spartak elleni meccs után. A We Are the Champions sem hiányozhatott, mert a DAC diadala most egy bajnoki címmel ért fel.</p>

A DAC 1:0-ra győzött, s kiharcolta a bentmaradást a labdarúgó Corgon Ligában. Az ünneplő szurkolók szinte szétszedték a játékosokat, jó, hogy az alsónadrágot rajtuk hagyták. Az általános eufória közepette a találkozó egyetlen gólját szerző Szabó Ottó egy szál gatyában nyilatkozott: "Szabadrúgásnál két lehetőséged van, vagy beíveled a kapu elé, vagy kapura rúgod. Bíztam magamban, abban, hogy be fog menni. Hála istennek jó döntés volt, és gól lett belőle. Hogy mit éreztem abban a pillanatban? Mintha kilőttek volna a Marsra! A NASA velem végezte a kísérleteit!” Radványi Miklós vezetőedzőt a levegőbe dobálták a mámoros szurkolók. "A drukkerek fantasztikusak voltak, megérdemlik ezt a sikert - dicsérte a frenetikus szurkolótábort a sárga-kékek trénere, majd a meccsre is kitért. - Offenzívában nem teljesen azt játszottuk, amit elképzeltünk, de az maximálisan bejött, ahogy az első negyedórát elterveztük. Az volt a terv, hogy erősen kezdünk, megpróbálunk helyzetbe kerülni, vagy pontrúgásból valamit elérni. Sikerült is, Otti gyönyörű gólt lőtt."Radványi szerint a tavaszi sikerek kulcsa egyértelműen az, hogy Világi Oszkár személyében új tulajdonos érkezett a klubhoz. ”Végre csak arra kellett koncentrálnom, ami a dolgom. Csapat, edző, szurkolók, együtt harcoltuk ki a sikert. Sokat köszönhetek az asszisztenseimnek, a tulajdonosnak, Végh Tibor klubelnöknek és Németh Krisztián sportigazgatónak is." A szurkolók szerepét emelte ki Straka Gábor is. A kérdésre, százalékban kifejezve a drukkerek mennyit tettek hozzá a sikerhez, a középpályás rávágta: "Kilencvenkilenc!” Nagy Krisztián, a DAC szurkolói honlapjának szerkesztője az ünneplés során megszólaltatott egy törzsszurkolót is. A stadionban mindenki által ismert Lubos büszkén mondta:”Örülök, hogy bentmaradtunk!” S hogy mi lesz jövőre? ”Hát jó fotbal!” S mennyi néző? "Harmincezer!”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?