Sydneyi tenisztorna - Babosék az elődöntőben

Sydney |

<div>Babos Tímea a cseh Lucie Safarovával az oldalán két játszmában, 1 óra 21 perc alatt legyőzte a második helyen kiemelt Kveta Peschke, Katarina Srebotnik duót a sydneyi tenisztorna 710 ezer dollár (150 millió forint) összdíjazású női versenyének szerdai, második fordulójában, és ezzel bejutott a legjobb négy közé.</div><div>&nbsp;</div>

A korábbi világelső, 2011-ben wimbledoni bajnok cseh-szlovén kettőst búcsúztató Babosék az elődöntőben a Julia Görges, Barbora Zahlavova-Strycova német, cseh párossal találkoznak.    "Nagyon jó kis csapat vagyunk Lucie-vel, sajnálom, hogy nem tudunk együtt játszani Melbourne-ben is. A mai egyéni meccse után aggódtam, hogy elfáradt. Mondta is, hogy segítsek neki sokat a hálónál, én pedig hallgattam rá, és nagyon jól játszottam" - nyilatkozta a magyar játékos, aki egyesben már a selejtezőben búcsúzott.     Babos kifejtette: sok ászt ütött, jól fogadta a szervákat, úgyhogy abszolút boldog a mai játékával.     "Látom, hogy napról napra jobban teniszezek. Várom az Australian Opent, de előbb még nyerjünk itt pár meccset" - tette hozzá.    Eredmény:    Női páros, 2. forduló, negyeddöntő: Babos Tímea, Lucie Safarova (magyar, cseh)-Kveta Peschke, Katarina Srebotnik (cseh, szlovén, 2.) 7:5, 6:4 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?