Sorozatban harmadszor győzött a DAC, összeérni látszik a csapat

dac

Egygólos, de rendkívül fontos győzelmet aratott a DAC labdarúgócsapata a nagymihályiak felett a Fortuna Liga vasárnap esti bajnokiján. A sárga-kékek csapata sorozatban harmadik bajnokiján tudott győzni, és a nehéz szezonkezdet után végre összeérni látszik.

„Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, akár több góllal is győzhettünk volna, de így alakult – értékelte a minimalista, 1:0-s sikert Hahn János, a dunaszerdahelyiek támadója. A magyar válogatott játékos gólpasszt jegyzett a mérkőzésen, majd a második félidőben büntetőt hibázott. – Azért lett csak 1:0, mert kihagytuk a helyzeteket, én pedig kihagytam a 11-est, ami miatt elég mérges voltam. Úgy éreztem, be tudom rúgni, de rosszul éreztem. Majd legközelebb sikerül, ha engedik. De a győzelem a legfontosabb, remélem, folytatjuk a jó szériát.ˮ

A DAC sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg. Ehhez hasonló jó sorozatot utoljára még a múlt szezon hajrájában, májusban tudott produkálni a csapat.  Az aktuális szezon elején a dunaszerdahelyieknek komoly problémákkal kellett szembenézniük, hiszen Ramírez, Divkovic és Taiwo távozásával alig maradt épkézláb támadójátékos a keretben. A sokáig halogatott erősítések végül csak augusztus végén érkeztek Dunaszerdahelyre, és bár pozitív hatásuk gyorsan érezhetővé vált, az összeszokottság hiánya még hetekig komoly fejtörést okozott Németh Antalnak. Úgy tűnik azonban, a legrosszabbat már maga mögött hagyta a csapat.

„Remélem hogy kijöttünk a gödörből, de még nem mondhatom biztosra. Fontos, hogy véglegessé vált a keretünk és hogy érik össze a csapat. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól minden meccset megnyerünk, de jó úton járunk afeléˮ – mondta a magyar szakember.
 

andz

Az egy héttel korábbi, zsolnai bajnokihoz képest Németh csak egyetlen helyen változtatott a kezdőcsapaton (Ciganiks helyett most Davis játszott), és úgy tűnik, a kevesebb rotálás jótékony hatással van a dunaszerdahelyiek teljesítményére. Azok a játékosok, akik a szezon elején többször is megkapták a lehetőséget a bizonyításra, de nem éltek vele (Fábry, Nicolaescu, Vera, Beszkorovajnij), egyre inkább a partvonalon kívülre kerülnek és most már csak kevés vagy semennyi játéklehetőséget sem kapnak.

A védekező középpályás posztján hétről hétre jobb teljesítményt nyújt Milan Dimun, és ott van az átigazolási hajrában érkezett Didier Lamkel Zé, aki hat meccsen két gólt és három gólpasszt jegyzett eddig, és akinek köszönhetően jelenleg nem is tűnik annyira elviselhetetlennek Kalmár és Balic hiánya a középpályán. A magyar és a horvát karmester felépülése egyre közeledik, és általuk Németh Antal variációs lehetőségei még inkább megnőhetnek.

A következő hetekben minden adott lesz ahhoz, hogy a DAC közelebb kerüljön a Slovanhoz és a Spartakhoz, hiszen verhető ellenfelek következnek: előbb Poprádon találkoznak a liptószentmiklósiakkal, majd a szerediek és a szeniceiek látogatnak a MOL Arénába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?