Sokallják a dániai jegyárat a Manchester United drukkerei

London |

<p>Tiltakozást terveznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland otthonában csütörtökön sorra kerülő Európa Liga-mérkőzésre.</p>

A brit média értesülései szerint a drukkerek azt tervezik, hogy molinókat helyeznek ki, ezzel kifejezve elégedetlenségüket a belépő ára miatt.   
A Southampton szurkolóinak csupán 22 fontot kellett fizetniük egy jegyért tavaly augusztusban, amikor a csapat a Midtjyllandhoz utazott az EL-selejtező utolsó fordulójában.   
"Ennyit elkérni azért, hogy megnézhessünk egy EL-meccset kapzsiság" - nyilatkozta Andy Mitten, a United szurkolói magazinjának szerkesztője, és hozzátette, legutóbb a Bajnokok Ligájában a három idegenbeli csoportmérkőzés kombinált jegyára volt 75 font. "Azt gondolják, hogy a manchesteri drukkerek háromszor gazdagabbak, mint a Southampton szurkolói? Lehúznak minket és a saját rajongóikat is" - fogalmazott.   
Cliff Crown, a Midtjylland igazgatója így indokolta az árképzést:  "A miénk egy kis klub Dánia kevésbé jelentős szegletében, számunkra pedig ez egy kupadöntő, ki kell hoznunk belőle a lehetőségeinkhez képest a legtöbbet."   
A dán egyesület elnöke, Claus Steinlein a Daily Telegraphnak nyilatkozva úgy vélte, megfelelő összeget kérnek a belépőkért.    
"Ha megnézzük a kereslet-kínálat viszonyt, talán még drágább is lehetne a jegy, mert ennyibe kerül egy ilyen mérkőzés megtekintése a helyszínen" - mondta, hozzátéve, biztos abban, hogy gond nélkül el tudják adni a belépőket.   
A múlt héten a Liverpool tulajdonosai visszavonták azt a tervüket, amely szerint a következő szezonban már 77 fontot kérnének a legdrágább belépőért az Anfield Roadon. A február 6-ai Sunderland elleni hazai meccsen ugyanis a drukkerek a tervezett emelés elleni tiltakozásul a 77. percben kivonultak a stadionból.   
Az MU csütörtökön 19 órakor lép pályára a Midtjylland vendégeként a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?