Simán legyőzte a Veszprém a Tatran Prešovot

Veszprém |

<p>A csoportját vezető MKB Veszprém esélyeshez méltóan nyert 33-22-re a sereghajtó vendég szlovák Tatran Prešov ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján.</p>

Férfi BL, B csoport, 8. forduló:
MKB Veszprém-Tatran Prešov (szlovák) 33-22 (21-10)
--------------------------------------------------

A két csapat jól ismeri egymást, hiszen nem csak a legrangosabb európai kupasorozatban, hanem a magyar NB I alapszakaszában is találkoznak egymással. A Veszprém azonban jobb erőkből áll, és ezt most is bizonyította.

Az eperjesiek csak az első tíz percben tudtak lépést tartani a hazaiakkal, akik aztán fokozatosan elléptek. A 19. percben 13-7-nél időt kért a tátrai alakulat, ám a magyar bajnok még emberhátrányban is növelte – elég gyorsan kétszámjegyűre - a különbséget.
A második félidőben is folytatódott az "örömkézilabda". Bár olykor hiba csúszott a játékba – már nem volt megfelelő az összpontosítás -, de a közönség így is élvezte a meccset.

A biztos nyolcaddöntős Veszprém számára most már az a tét, hogy meg tudja-e nyerni a csoportot, és ezzel kedvezményeket élvezhet egészen az elődöntőig. A Mocsai-csapat egy hét múlva Koldingban lép pályára, majd zárásként jön a Montpellier elleni idegenbeli csoportrangadó.

Előbb még vasárnap a Hamburg fogadja a francia alakulatot, és a Veszprém számára az lenne jó, ha a német együttes győzne.

További eredmény:
Kolding (dán) – Sa:vehof (svéd) 33-27 (22-11)
vasárnap:
Hamburg (német)-Montpellier (francia) 17 ó
Az állás: 1. Veszprém 14 pont/8 mérkőzés, 2. Montpellier 10/7 (228-183), 3. Kolding 10/8 (243-250), 4. Hamburg 9/7, 5. Sa:vehof 2/8, 6. Prešov 1/8
(Az első négy helyezett már továbbjutott a nyolcaddöntőbe.)

korábban:           
C csoport, 8. forduló:
Valladolid (spanyol)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 27-27 (10-14)
Schaffhausen (svájci) – Pick Szeged 31-27
vasárnap:
Aalborg (dán)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 16:50 ó
Az állás: 1. Csehov 11 pont/7 mérkőzés (220-192), 2. Valladolid 11/8 (240-228), 3. Szeged 8/8, 4. Schaffhausen 7/8, 5. Minszk 5/8, 6. Aalborg 4/7

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?