Serena Williams 18. Grand Slam-trófeája

<p>A címvédő és világelső Serena Williams hatodszor nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságot, miután a női egyes vasárnap esti döntőjében 6:3, 6:3-ra legyőzte a tizedik helyen kiemelt dán Caroline Wozniackit, és ezzel pályafutása 18. Grand Slam-sikerét aratta.</p>

Williams végig magabiztos volt a fináléban, és 1 óra 15 perc alatt diadalmaskodott.    A két barátnő egymás elleni mérlege egyértelműen Williams fölényét mutat, eddigi tíz meccsükből Wozniacki ugyanis mindössze egyet - egy 2012-es mérkőzést - nyert meg.    A 32 éves Serena Williamshez hasonlóan a nála nyolc esztendővel fiatalabb Wozniacki is vezette korábban a női teniszezők világranglistáját, de amíg amerikai riválisa már 18. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, addig ő úgy állt a rangsor élén, hogy egyszer sem tudott diadalmaskodni a négy nagy torna valamelyikén. A dán játékos 2009 után másodszor játszhatott döntőt New Yorkban.    Serena Williams az akkor 34 éves Martina Navratilova 1991-es döntős szereplése óta a legidősebb női finalista volt idén a US Openen, és vasárnapi sikerével Chris Evert (1975-1978) után a második női játékos lett a tenisztörténelemben, aki sorozatban háromszor diadalmaskodott New Yorkban.    Eredmény:    Női egyes, döntő:    S. Williams (amerikai, 1.)-Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 6:3 A US Open női döntői 2001-től: 2001: V. Williams (amerikai)-S. Williams (amerikai) 6:2, 6:4  2002: S. Williams (amerikai)-V. Williams 6:4, 6:3  2003: Henin-Hardenne (belga) - Clijsters (belga) 7:5, 6:1  2004: Kuznyecova (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:3, 7:5  2005: Clijsters-Pierce (francia) 6:3, 6:1  2006: Sarapova (orosz) - Henin-Hardenne 6:4, 6:4  2007: Henin-Kuznyecova 6:1, 6:3  2008: S. Williams-Jankovic (szerb) 6:4, 7:5  2009: Clijsters-Wozniacki (dán) 7:5, 6:3  2010: Clijsters-Zvonarjova (orosz) 6:2, 6:1  2011: Stosur (ausztrál)-S. Williams 6:2, 6:3  2012: S. Williams-Azarenka (fehérorosz) 6:2, 2:6, 7:5 2013: S. Williams-Azarenka (fehérorosz) 7:5, 6:7(6), 6:12014: S. Williams-Wozniacki 6:3, 6:3 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?