Sport

Saláta magyar és cseh csapatokkal tárgyal

Az elmúlt év végén lejárt Saláta Kornél szerződése a pozsonyi Slovan labdarúgó-csapatával. A 33 éves középhátvéd egyelőre otthon edz, de szeretné, ha jövő hétre kiderülne, hol folytatja. Magyar és cseh csapatok is érdeklődnek iránta.
author
Bőd Titanilla

2019. január 8. 19:09

Korni
Saláta egyelőre egyéni edzéseket végez (Matej Kalina felvétele)

A 40-szeres válogatott játékos lapunknak elmondta, nem is számított rá, hogy marasztalnák. „A Slovan most a balkáni játékosokat részesíti előnyben. Kicsit sajnálom, hogy így fejeztem be, de egyébként jó viszonyban váltunk el az égszínkékek klubvezetőivel. Jobb ez így, mintha maradnék, és szenvednék amiatt, hogy nem játszom. Ősszel 12 mérkőzésen léptem pályára, ez nem rossz, de rendszeres játéklehetőséget szeretnék” – magyarázta Saláta Kornél. 

A garamkövesdi származású védő egyelőre egyéni edzéseket végez erőnléti edző irányítása alatt. „Most tárgyalok a menedzserekkel, több csapat is érdeklődik, de még semmi sem konkrét – nyilatkozta Saláta. – Magyarországról élvonalbeli és második ligás klubokkal, Csehországból pedig szintén első ligás egyesülettel vagyok kapcsolatban. Szeretném, ha jövő héten eldőlne a sorsom, mert szeretnék már a csapattal edzeni.” 

Úgy tudjuk, az egyik érdeklődő a Haladás, de egyes információk szerint a komáromiak is szóba jöhetnek. 

Amikor Salátát arról kérdeztük, milyen játékerőt képviselő csapatokkal tárgyal, csak annyit árult el: „Általában azok keresnek középhátvédet, akik sok gólt kapnak, ezért a tabellán sem állnak túl jól. De van olyan klub is az érdeklődők között, amely az európai kupákba vágyik.”

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
élelmiszer

Eltűnhet az üzletekből a hazai csirkehús

Igor Matovič

Csak kedden szavaznak Matovič leváltásáról

Boris Kollár

Kollár elítéli az újabb négy ukrán terület Oroszország általi annektálását

António Guterres
Frissítve

Guterres: veszélyes eszkalációt jelentene az ukrán régiók orosz elcsatolása

Dobosy Pál

Ketten indulnak a polgármesteri pozícióért Felsőszeliben

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.