Sahtar–Lyon az utolsó nyolcaddöntős helyért

Ronaldo

A labdarúgó Bajnokok Ligája mai játéknapjának legnagyobb kérdése az, hogy a Sahtar Donyeck vagy a Lyon jut-e be utolsóként a nyolcaddöntőbe, a két csapat egymással vív ki-ki meccset.

Az utolsó kiadó helyek

Az F csoportból az élen álló Manchester City már továbbjutott, de ha a Lyon legyőzi a Sahtart, a City pedig nem szerez pontot a magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim ellen, akkor a francia csapat végez csoportelsőként. Arra ugyanakkor nincs sok esély, hogy Szalaiék akár csak pontot is szereznek Manchesterben, mivel a csoportelsőség szempontjából a Citynek a döntetlen is megfelelő eredmény lenne, a Hoffenheim pedig biztosan utolsóként végez a négyesben. Szalai az előző fordulóban kapott piros lapja miatt nem játszhat.

A Lyon az eddigi öt csoportmérkőzéséből négyet is döntetlennel zárt, az első fordulóban pedig meglepetésre 2:1-re legyőzte a Cityt Manchesterben. A franciáknak Kijevben is bőven elég a döntetlen, mivel hét pontjuk van, a Sahtarnak pedig öt, így tehát a donyecki együttesnek mindenképpen győznie kell, ha meg akarja kaparintani a nyolcaddöntős szereplést érő második helyet.

A Sahtar eddig Harkovban játszotta hazai találkozóit, mert saját, donyecki stadionja nem megfelelő helyszín, mivel a várost az oroszok támogatta szakadárok ellenőrzik. Az Ukrajnában elrendelt, tíz megyére kiterjedő hadiállapot azonban Harkovra is érvényes, így az európai szövetség (UEFA) a biztonsági kockázatok miatt Kijevet jelölte ki a mérkőzés helyszíneként.

A Plzeň az EL-ért küzd

A G csoportban az egyformán négypontos Plzeň és CSZKA Moszkva közül előbbinek van nagyobb esélye harmadikként zárni, és ezzel megszerezni az Európa ligás helyet. A csehek a biztosan második AS Romát fogadják szerda este, miközben a moszkvai együttes a címvédő, már csoportgyőztes Real Madrid otthonában szerepel. Ha a Plzeň és a CSZKA is döntetlent ér el, vagy mindketten győznek, az egyformán a cseheknek kedvez, egymás elleni összevetésben ugyanis jobban állnak, mint a Moszkva.

A csoportelsőség a tét

Az E csoportban a továbbjutás kérdése már eldőlt, a csoportelsőségről az Ajax és a Bayern München amszterdami összecsapása határoz. A bajor sztárcsapat vezeti a csoportot – az Ajax hátránya két pont –, így ha a hollandok meg akarják nyerni a négyest, akkor le kell győzniük ma este német riválisukat. A németek kénytelenek Arjen Robben nélkül felállni, ugyanis a 34 éves holland sztár combsérüléssel bajlódik.
Ebből a csoportból a portugál Benfica folytathatja majd tavasszal az Európa Ligában, így a pont nélkül sereghajtó görög AEK Athén lisszaboni fellépésének semmilyen tétje nincs.

A H csoportban az élen álló Juventus a sereghajtó svájci Young Boys vendége lesz, és ha Cristiano Ronaldóék biztosra akarnak menni a csoportgyőzelem szempontjából, akkor hozniuk kell a kötelezőt, azaz meg kell verniük az európai kupasorozatoktól már biztosan búcsúzó berni együttest. A négyes másik szerdai mérkőzésén a Valencia a Manchester Unitedet fogadja szinte tét nélküli összecsapáson, igaz, ha José Mourinho tanítványai győzni tudnak Spanyolországban, akkor akár még meg is nyerhetik a négyest. Ehhez az kellene, hogy a Juventus ne szerezzen egy pontnál többet Bernben.⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?