Sagan ismét második lett

<p>Peter Sagan hajszállal ugyan, de lemaradt a szakaszgyőzelemről a francia kerékpáros körverseny tegnapi, harmadik szakaszán.</p>

A Tour de France utolsó korzikai szakasza nagy izgalmakat tartogatott a 145,5 kilométeres táv utolsó métereire – addigra ugyanis elfogyott egy öttagú szökevénycsoport előnye, így a győztesről sprintbefutó döntött. A szlovák Peter Sagan (Cannondale) és az ausztrál Simon Gerrans (Orica-GreenEdge) késhegyre menő csatát vívott, s hiába tűnt úgy, hogy a 23 éves Sagannak van egy pici fórja, végül hajszállal ugyan, de Gerrans nyert – pályafutása második Tour-etapsikerét aratva. Sagannak azonban így is van minek örülnie: a három korzikai szakaszon két második helyet begyűjtő kerekes ugyanis átvette a vezetést a pontversenyben, azaz jelenleg övé a zöld trikó. 74 pontja van, míg a német Marcel Kittelnek 57 (a másik két favoritnak, a brit Mark Cavendish-nek és német André Greipelnek még fele annyi sem). „A fő célunk most már az, hogy ezt megőrizzük egészen a párizsi befutóig. Nagyon örülök a zöld meznek – nyilatkozta Sagan rögtön a befutót követően. – Az első szakaszban történt esésem miatt még mindig voltak egészségi problémáim, ami kissé hátráltatott sprint közben. Remélem, a következő napokban már javul az állapotom. A befutó miatt kicsit mérges vagyok, mert nagyon szoros volt. Nagy kár érte.” Összetettben a belga Jan Bakelants (RadioShack) vezet, de előnye csak egyetlen másodperc az üldözőbollyal szemben, amelyben – a 29. helyen – ott található Sagan is.A körverseny másik szlovák résztvevője, Peter Velits (Omega Pharma-Quick-Step) tegnap a 20. helyen ért célba, ám a vasárnapi második szakaszon már több mint 17 perces hátrányt szedett össze. Csapata ugyanis arra utasította, hogy mindenképp maradjon a tömeges esés után lemaradó Cavendish-sel. „Hátul kellett maradnom, pedig jó napom volt. Mit tehettem volna? Szót kellett fogadnom, noha ezt nem tartottam igazán jó döntésnek” – mondta Velits a sportnapilapnak. A mezőny tegnap Nizzába repült, a verseny ma a 25 kilométeres csapatidőfutammal folytatódik. (SITA, TASR, šport) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?