Rossi nem tett le a háromvédős rendszerről

Marco Rossi
Budapest |

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tett le arról, hogy a jövőben csapatával alkalmazza kedvenc taktikai hadrendjét, a háromvédős rendszert.

"A formáció elsajátításához sokkal több idő kell, elsősorban azért, mert más automatizmusokat követel meg a játékosoktól, mint a négyvédős rendszerek" - mondta az olasz szakvezető, aki annak apropóján nyilatkozott a molcsapat.hu oldalnak, hogy az épülő Puskás Ferenc Stadionban pályabejáráson vett részt.

Az 54 éves Rossi hangsúlyozta: számára egyébként sem a hadrend a lényeg, hanem a "játékkoncepció". Szerinte az a fontos, hogy a válogatott több felállásban tudjon játszani úgy, hogy mindenki tudja a saját szerepét, és meccs közben tudjon felállást váltani úgy, hogy ne zavarodjon össze.

Rossi kiemelte még a pszichológiai felkészítés jelentőségét, amelyet ő kiemelten fontosnak tart:

"Görögország legyőzése elképesztően fontos volt számunkra, mert a három pontnál sokkal többet adott: önbizalmat. Egy magabiztos játékosokból álló csapattal könnyebb együtt dolgozni, új dolgokat begyakorolni, sőt meccselni is. Azt akarom, hogy a fiúk higgyenek magukban!"

A kapitány elmondta, sok játékost figyel:

"A stábommal nem kevesebb, mint 45-50 magyar futballistát tartunk szemmel. Nem azt nézzük, hogy ki milyen technikás, hanem azt, hogy vannak-e olyan tulajdonságai, amikkel a csapatunk segítségére tud lenni. Nem világsztárokat akarunk előbányászni, hanem olyanokat, akik tudnak és hajlandóak együtt küzdeni velünk. Értik a céljainkat, és akarnak tenni értük. Ez kell nekünk!" - fogalmazott.

A tréner múlt szombaton Finnországban 1-0-s vereséggel mutatkozott be a nemzeti együttes kispadján, majd kedden zárt kapus mérkőzésen a görögök 2-1-es legyőzésével javított hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Az első alkalommal kiírt európai sorozatban a nemzeti együttes az októberi dupla fordulóban előbb 12-én Görögország, majd három nappal később Észtország vendége lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?