Remizett a DAC Nyitrán

<p>Gól nélküli döntetlent hozott a Nitra&ndash;DAC kiesési rangadó a labdarúgó Corgoň Liga 19. fordulójában. A meccs hőse Tomáš Belic, a DAC kapusa volt, a legpechesebb játékos pedig a három tiszta helyzetet is elpuskázó nyitrai Martin Boszorád volt. Nézze meg a meccs összefoglalóját!<br />&nbsp;</p>

Egyik csapat sem várhatta túl jó hangulatban a meccset – mindkét klub belekeveredett a bundabotrányba, és ősszel egyikük sem remekel.
Ehhez képest az első félidőben több tiszta helyzetet is kidolgoztak: a 9. percben a dunaszerdahelyi Szarka (aki a két csapat korábbi egymás elleni összecsapásának egyetlen gólját szerezte) maradt le egy előreívelt labdáról, négy perccel később a hazai Boszorád hat méterről lőtt kapura, de Belic védett. Volt ziccere a DAC-nak is: a 21. percben Gašparík sarokkal passzolt Szarkához, aki futtából a kapu mellé lőtt, a labda kívülről súrolta a kapufát. Ezután ismét a nyitraiak helyzetei következtek: Cléber fejese a kapu mellé szállt, egy lapos lövést Belic lábbal védett, Boszorád pedig a kapufát találta el.
A második félidőben még egyértelműbb nyitrai fölényt láthatott az az 515 néző, aki kilátogatott a stadionba. A meccs peches embere Boszorád volt, a nyitraiak középpályása a 69. percben kilenc méterről az oldalhálóba bombázott. Ezután le is cserélték, helyére az U17-es válogatott gólvágója, Tomáš Vestenický állt be.



A nyitraiak mezőnyfölényben játszottak, a 81. percben Bagi fejesét védte óriási reflexmozdulattal Belic. Fokozódtak az izgalmak, egy lapos nyitrai beadást követően Matúš majdnem a saját kapujába rúgta a labdát, de végül szögletre mentett. A hosszabbítás perceiben még Bagi próbálkozott, de lapos lövése elsuhant a kapufa mellett.

A végeredmény így 0:0 lett, tehát rosszabb gólkülönbsége miatt a DAC telel az utolsó helyen, a végelszámolásnál azonban pontegyenlőség esetén az egymás elleni meccsek számítanak, így a dunaszerdahelyiek számára, ahogy Radványi már a meccs előtt jelezte, az egy pont is aranyat érhet. (A DAC a 8. fordulóban 1:0-ra nyert a nyitraiak ellen.)

„A második félidőben fölénk nőtt az ellenfél, de Belic kapus mindent megfogott. Elégedett vagyok az egy ponttal – nyilatkozta a meccset közvetítő tévétársaságnak a DAC trénere a lefújás után. – Örülök, hogy már vége ennek az őszi szezonnak, most lesz egy kis időnk, hogy leüljünk és elbeszélgessünk bizonyos dolgokról.”

Vladimír Koník, a nyitraiak trénere kevesellte az egy pontot: „A második félidőben a DAC nem is tudott átjönni a felezővonalon, Szarka kapufája után nem is volt több helyzetük, míg nekünk 3–4 góllövési lehetőségünk is volt. Nyernünk kellett volna.” (t-bt)

Nitra–DAC 0:0
Sárga lap: Harbuľák, ill. Beňo. Játékvezető: Samotný, 515 néző. NITRA: Perniš–Kolbas, Kostelný, Harbuľák, Hála–Bagi, Kotrík–Boszorád (73. Vestenický), Turčák, Cléber–Ševčík. DAC: Belic–Boya, Matúš, Peter Majerník (76. Hrazdílek), Beňo–Kwin, Ujlaky (90. M. Sedlák), Gašparík, Steinhübel (58. Hudák), Hošek–Szarka.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?