Radványi: „Egy cseh menedzser már gratulált, hogy én leszek a Karviná edzője”

Radványi
Bős |

Radványi Miklós tavaly májustól előbb szaktanácsadóként, majd nyártól vezetőedzőként irányítja a III. ligás bősi futballcsapatot. Az 50 éves edzőt arról faggattuk, hol folytatja.

„A nyárhoz hasonlóan ezúttal is voltak megkeresések, de a jelenlegi állás szerint tavasszal is Bősön maradok. Korábban úgy állapodtam meg vezetőkkel, hogy komoly ajánlat esetén gond nélkül elengednek, de nagyon jól érzem magam a klubnál, ahol megbecsülnek, és a csapat is jól teljesít” – mondta lapunknak a korábban többek között a DAC-nál, Szencen, Frýdek-Místekben, Myjaván és Mezőkövesden tevékenykedő Radványi Miklós.

Kérdésünkre azt is elárulta, honnan keresték meg. „Három szlovák élvonalbeli csapat is felvette a kapcsolatot a menedzseremmel. Mondanom sem kell, hogy mindhárom a mezőny második felében várja a tavaszi rajtot, ráadásul két együttes komoly anyagi gondokkal küzd, így a keret megerősítésére sincs mód. Ezek után személyesen nem is tárgyaltam a klubokkal. Végül mind a három gárda a Fortuna Ligában újoncnak számító trénert alkalmazott – szögezte le Radványi, aki hozzátette, hogy Csehországból is megkeresték. – Az I. liga őszi idényét kieső helyen záró Karviná vezetői jelezték, hogy az edzőjelöltjeik között vagyok. Utána az egyik cseh menedzser felhívott, és gratulált, hogy én leszek a tréner, nagyon csodálkozott, hogy én erről semmit sem tudok. Aztán Norbert Hrnčár lett a befutó…”

Megtudtuk, hogy a magyar NB II alsóházában telelő egyik csapat is megkereste a tapasztalt szakembert, ám klubvezetők nyárig még bizalmat szavaztak az eddigi trénernek.

„Nem tagadom, szeretnék még az élvonalban tevékenykedni, de nem minden áron. Remélem, hogy a nyáron megfelelő ajánlatot kapok” – fejezte be Radványi Miklós.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?