Ponto(ka)t akar a DAC Besztercebányán

Besztercebánya |

<p>Három eltiltott játékosa (Pinte, Adiaba, Caha) nélkül lép pályára a DAC Besztercebányán, a labdarúgó Corgoň Liga 17. fordulójában. Fogadkoznak asárga-kék focisták, hogy jó játékkal emlékezetessé teszik edzőik kerek születésnapját.</p>

Werner Lorant mester tegnap töltötte be 60. életévét, míg segítője, Radványi Miklós ma 40 esztendős.
„A tegnap délutáni gyakorlást követően autóbuszba ült a társaság, s a besztercebányai Gola Szállóban hangol az idei utolsó idegenbeli bajnokira. Tartalékosan is bizakodva várjuk a Dukla elleni találkozót, meggyőződésem, hogy nem jövünk haza üres kézzel“ - hangsúlyozta Dušan Chytil, a dunaszerdahelyiek menedzsere. Pinte Attila négy sárga lap miatt nem szerepelhet, mégis elutazott a csapattal. Azösszecsapásra kijelölt 18-as DAC-keretben helyet kapott az ifjúsági együttes középpályása, a tehetséges Lénárth Tamás is.
„Az eltiltások miatt új védelmet kellett kialakítanunk, de bízom benne, hogy nem lesz gond a hátvédsorral. Pontért vagy pontokért megyünk a Dukla-stadionba. Egy biztos, nem vonulunk sündisznóállásba, a kezdőcsapatban két csatár is helyet kap. A besztercebányaiak az utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtanak, pontot vagy inkább pontokat akarunk szerezni a Dukla-stadionban“ - mondta lapunknak Radványi Miklós, Werner Lorant mester asszisztense.
Elszántak a DAC-futballisták, ezt bizonyítják a remek formába lendült Németh Krisztián szavai: „A Dukla lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint azt a tabellán elfoglalt helyezése mutatja. Odahaza is küzdelmes meccset vívtunk a közép-szlovákiai gárdával, most is ádáz csata várható. Annál is inkább, mert valószínűleg mély talajú pályán csapunk össze. A többiek nevében is ígérem, csúszni-mászni fogunk a győzelemért. Nagy a motivációnk, mert jó és eredményes játékkal szeretnénk kedveskedni edzőinknek szülinapjuk alkalmából. Sok lelkes szurkolónk elkísér bennünket, nekik sem okozhatunk csalódást“ - fejezte be a 33 esztendős hátvéd.
Értesüléseink szerint a DAC-drukkerek hét autóbusszal mennek Besztercebányára.
Egyébként a Dukla vendéglátóként különösebben nem jeleskedik - háromszor nyert, egy alkalommal döntetlenezett, négy ízben viszont vereséget szenvedett, hazai gólaránya 6:8. (Szabó Zoltán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?