Platini lemondásra szólította fel Blattert

<p>Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke lemondásra szólította fel Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetőjét, a szervezet körül kialakult korrupciós botrány, és az ezzel összefüggő szerdai letartóztatások nyomán.</p>

"Kértem, hogy mondjon le. Meghallgatott, majd azt mondta, nem, már túl késő" - nyilatkozott a FIFA tisztújító kongresszusának helyszínén, Zürichben tartott sajtótájékoztatóján a francia UEFA-elnök csütörtökön azután, hogy a FIFA konföderációinak vezetőit Blatter tanácskozásra hívta össze.    Platini szerint a FIFA működésének megváltoztatását csak úgy lehet elérni, ha új elnök kerül az élére. Ő maga ezért egyértelműen Blatter egyetlen kihívóját, Ali bin al-Husszein jordán herceget támogatja a pénteki elnökválasztáson, s azt mondta, az UEFA-tagok döntő többsége - 53-ból 45-46 - szintén utóbbira szavaz majd. Egyúttal Európán kívüli országok küldötteit is a kihívó támogatására buzdította.    "Az e heti események előtt talán nem, de az után, ami történt, úgy vélem, le lehet győzni Blattert" - tette hozzá.    Beszélt arról is, hogy az egyik oldalon ott van a labdarúgás, amit UEFA-nak neveznek, a másikon pedig a FIFA a maga problémáival. Emlékeztetett rá, hogy a kereteket, a szabályokat az utóbbiban alkotják meg, majd feltette a kérdést: "Hogy gondolják, hogy a világ futballrajongói tiszteletben tartják a szabályokat, ha azok az emberek, akik ezeket megalkotják, nem tisztelhetők?"    Platini nem zárta ki, hogy az európai válogatottak nem vesznek majd részt a FIFA által szervezett tornákon, ha Blattert újabb négy évre elnöknek választják. Az UEFA elnöke úgy fogalmazott, hogy tagjaikkal "minden lehetőséget megfontolnak majd" a berlini Bajnokok Ligája-döntő helyszínén jövő héten sorra kerülő rendkívüli ülésükön. Platini szerint az is előfordulhat, hogy az európai tagok kollektívan kivonulnak a FIFA végrehajtó bizottságából.    Szerdán a FIFA hét tisztviselőjét tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére Zürichben. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval. Loretta Lynch, az amerikai igazságügyi tárcát irányító főügyész szerint az érintettek akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak.    A svájci ügyészség a zürichi letartóztatásokkal párhuzamosan büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán, hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?