Pjongcsangi napló: Origami

daru origami

Mit lehet csinálni az olimpiai parkban? Leginkább sorban állni és fényképezkedni. Fényképezkedés előtt sorban állni, sorban állás közben fényképezkedni. Ha valakinek van türelme és ideje, menő képeket készíthet: bobban ülve, kabalafigurák között, koreai lampionok alatt.

Vannak aztán mindenféle pavilonok is, amelyek előtt szintén reménytelenül hosszú sorok kanyarognak, pedig biztosan érdekes dolgok történnek bent.

A 2020-as tokiói játékokat is promotáló Japán Ház előtt viszont épp nincs senki, talán azért, mert fél óra múlva zárnak, úgyhogy kihasználom a lehetőséget, és benézek. Interaktív képernyőkön csodálhatom meg a leendő olimpiai helyszíneket, de utánanézhetek Tokió és környéke turistalátványosságainak is.

Házon belül is van azonban egy asztal, ami előtt sor áll. Az asztal felett tábla: "Egyedi origami" . Az ott dolgozók készítenek az emberről egy fotót, azt rányomtatják egy sablonra, amiből darvat lehet hajtogatni.

Ezáltal minden daru egyedi és különleges, egyik szárnyán a fotó, másikon a Tokyo 2020 felirat.

Tetszik, ahogy a japánok és a dél-koreaiak megtalálják a módját, hogy a legmodernebb technológiát ötvözzék a hagyományos technikákkal, és hogy az érintőképernyős telefonok korában teljesen le tudják kötni az embereket ragasztgatással vagy hajtogatással.

A Japán Házban szolgálatot teljesítő lány naponta több száz daru elkészítésénél segédkezik, akkora az érdeklődés az origami iránt. Boldog élete lehet, a legenda szerint ugyanis ha valaki hajtogat ezer darvat, akkor teljesül egy kívánsága.

Az olimpia eleve a kívánságok birodalma. És most már egy darvam is van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?