<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 123., durbani ülésszakán szerdán eldőlt, hogy Pjongcsang adhat otthont a XXIII. téli játékoknak 2018-ban.</p>
Pjongcsang a 2018-as téli játékok házigazdája
A dél-koreai város a németországi München és a franciaországi Annecy előtt nyert a szavazáson. A voksolás az első körben eldőlt, Pjongcsang már akkor megszerezte a szavazatok abszolút többségét: a 95-ből 63-at kapott, míg München 25, Annecy pedig 7 szavazattal zárt. Utoljára 1995-ben fordult elő, hogy kettőnél több jelentkező esetén már az első körben véget ért a voksolás, akkor Salt Lake City előzte meg rögtön három riválisát a 2002-es téli játékok lebonyolításáért.
A sorozatban harmadszor kandidáló Pjongcsang - melynek jelmondata: "új horizontok" - első ízben rendezhet téli ötkarikás játékokat. Az ázsiai kontinensen eddig csak Japán adott otthont a téli seregszemlének: Szapporó 1972-ben, Nagano 1998-ban volt házigazda.
"Ez az egyik legszebb nap országunk és nemzetünk számára" - mondta Cso Jang Hoa, a pjongcsangi pályázati bizottság vezetője az eredményhirdetést követően, melyet a dél-koreai delegáció, hangos "Korea, Korea" rigmussal fogadott.
"Rendkívül keményen dolgoztunk ezért, büszkék lesznek ránk" - nyilatkozta Li Mjung Bak miniszterelnök. "A dél-koreai kormány feltétlen támogatását élvezi ez az esemény."
"Nem találok szavakat, rendkívül izgatott vagyok. Fantasztikus lesz ez a viadal a hazámban" - mondta Kim Ju Na, olimpiai és világbajnok műkorcsolyázónő.
Jacques Rogge, a NOB elnöke elmondta: az mindenképpen meglepte, hogy már az első körben eldőlt a szavazás: "Két fordulóra számítottam, ráadásul az arányok is megleptek. A türelem meghozta gyümölcsét."
"Természetesen csalódottak vagyunk, mert azért érkeztünk ide, hogy mi kapjuk a rendezés jogát. De a NOB egy másik kandidálót részesített előnyben, s mi ezt a döntést sportszerűen elfogadjuk" - olvasható a müncheni pályázati bizottság közleményében.
Charles Beigbeder, Annecy pályázati vezetője szintén csalódottságának adott hangot, de gratulált Pjongcsang győzelméhez.
Pjongcsang az elmúlt két helyszínkijelölés alkalmával szoros küzdelemben maradt alul, ugyanis az első kört követően mindkétszer vezetett, de a másodikban a 2010-es játékokat illetően a kanadai Vancouver, a 2014-eset illetően pedig az oroszországi Szocsi előzte meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.