Phelpsék az új szuperdresszben parádéztak

New York |

<p>A legnagyobb amerikai úszósztárok mutatták be szerdán New Yorkban a Speedo cég legújabb szuperszerelését, amelyet az Egyesült Államok legjobbjai viselnek majd a jövő nyári, londoni olimpián, és amelytől világcsúcsok sorát várják.</p>

A sportág jelenlegi number one-jának számító Michael Phelps, az év amerikai úszójának megválasztott Ryan Lochte - amúgy közéjük férkőzve lett második a pekingi olimpián mindkét vegyesszámban Cseh László - és a szintén olimpiai bajnok Natalie Coughlin vett részt a Fastskin3-nak elkeresztelt újdonság prezentációján, ahol elhangzott, hogy használatához hozzájárulását adta a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség is.
Az űrkorszaki jelzőt kiérdemelt szerelésegyüttesbe beletartozik a térd fölött végződő "biciklis" nadrág mellett a speciális úszósapka és a széles, "oldallátó" szemüveg is, mely utóbbi kettő a viselőjének "pókemberes" külsőt kölcsönöz. A külcsínnél fontosabb a "belbecs", vagyis az, hogy a csúcsszintű high-tech újbóli megjelenésével - merthogy korábban volt már hasonló dresszforradalom, ám utóbb, 2010-től, a FINA az összes akkori "csodadresszt" betiltotta - jelentős eredményjavulás következhet be a medencében.
A Speedo képviselője elmondta, hogy a fejlesztés négy évükbe került, és legfőbb erénye a Fastskin3-nak az, hogy az úszó gazdaságos oxigénfelvételét az eddigiekhez képest 11 százalékkal javítja, miközben a közegellenállást a víz alatt 16,6, a víz felett pedig 5,2 százalékkal csökkenti. 
"Mindez hatalmas előny egy olyan sportágban, amelyben az aranyérmekről olykor századmásodpercek döntenek" - érvelt az új segédeszközök mellett Bob Bowman, a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps edzője. Maga Phelps nagyszerű ajándéknak minősítette az új viseletet, amelyet a maga nemében az eddigi legjobbnak tart. 
"Mindenki ugyanazt a jótékony hatást várhatja el tőle, élvezheti az előnyeit, hiszen bárki hozzájuthat a Fastskin3-hoz, nemcsak a Speedo által támogatott sportolók - nyilatkozta Lochte, aki hozzáfűzte: - Amikor rajtam van, szupermennek érzem magam, aki bárkit legyőzhet, a startkőre állva pedig olyan érzés fog el, mintha akcióhős lennék."
Coughlin főképpen az új szemüveget dicsérte:
"Száznyolcvan fokossá bővíti a látóteremet, s úszás közben is mindent érzékel a szemem anélkül, hogy a fejemet mozdítanom kellene" - jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?