Peking: egyelőre nem tudni, mi lesz Horváth Viktorral

Peking |

<p>Továbbra sem dőlt el, hogy a deréktáji idegbecsípődéssel kezelt Horváth Viktor elindulhat-e az öttusázók pekingi olimpiai versenyében csütörtökön. Pécsi Gábor sportágvezető elmondta: a hétfői orvosi konzílium döntése alapján délután még megnézik, hogy bírja a kemény úszó- és futóterhelést a székesfehérvári versenyző.</p>

A könnyített feladatokkal nem volt gondja - , lesz MR-vizsgálat és csinálnak röntgenfelvételt az olimpiai falu poliklinikáján, s az eredmények, tapasztalatok alapján határoznak majd arról - várhatóan kedden -, hogy bevethető-e a tavaly világ- és Európa-bajnok Horváth. Ha esetleg úgy alakul, hogy nem lesz versenyzésre alkalmas állapotban, a szintén kvótát szerzett Tibolya Péter ugrik be a helyére, aki ugyancsak ott volt a szöuli edzőtáborban, ahol a magyar öttusázók készültek az elmúlt napokban. Eredetileg úgy volt, hogy a tartalékok a dél-koreai fővárosból Peking érintésével hazautaznak, Tibolya azonban Horváth egészségi problémája miatt maradt. A férfiversenyben Balogh Gábor lesz a másik induló, a nők pénteki küzdelmében a címvédő Vörös Zsuzsanna illetve Gyenesei Leila képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?