Otthon vágna vissza a szerb bajnoknak az FTC

Traore.Boli.RMmaee

A Fradi a Crvena zvezda otthonában egy hete elszenvedett 4:1-es vereséget szeretné csütörtök este 21 órától hazai pályáján feledtetni az Európa-liga csoportkörében.

A magyar bajnok remekül kezdett a H csoportban, legyőzte a Trabzonspor és a Monaco csapatát is, ám a válogatottszünetet követően kisebb hullámvölgybe kerültek. A bajnokságban az újonc Kecskeméttől kaptak ki 2:0-ra, majd következett a belgrádi vereség. A zöld-fehérek a hétvégén már győzni tudtak a Debrecen ellen, de a 2:0-s siker ellenére a játék még hagyott kívánnivalót maga után. A szerb élvonalat 12 forduló után 10 győzelemmel és 2 döntetlennel vezető Crvena zvezda vasárnap 3:0-ra verte a Spartak Subotica csapatát.

„A bajnokin szívünket-lelkünket a pályán hagytuk, úgy gondolom, hogy önbizalmat meríthetünk a győzelemből. Nehéz megmondani, hogy mi fog történni csütörtökön a pályán. Úgy gondolom, hogy múlt héten is voltak dolgok, amelyek jól működtek a játékunkban, de voltak hibák is. Az edző rávilágított ezekre, és már tudjuk mi az, amire jobban kell figyelnünk – mondta a találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatón Anderson Esiti. – A csoportkör következő három mérkőzése nehezebb lesz a számunkra, hiszen az első körben két győzelmet arattunk, így már nagyobb az elvárás velünk szemben. Az ellenfelek is jobban tudnak ránk készülni, így nagyobb nyomás lesz rajtunk, de ezt inkább egy lehetőségként kell kezelnünk” – válaszolta újságírói kérdésre a középpályás, aki hozzátette, hogy a csapat legnagyobb erőssége a szíve, amely a szurkolóktól érkező támogatással válik egyre erősebbé.

Sztanyiszlav Csercseszov a Debrecen elleni bajnokit követően elmondta, hogy Tokmac, Laidouni és Wingo is sérüléssel bajlódik, szerdán azonban már nem mondott konkrétumot a játékosok állapotáról, így kérdéses, hogy az említett futballisták ott lehetnek-e este a kezdőcsapatban.

A szakember egy kérdésre reagálva kifejtette, hogy az eredmény ellenére nem érezte úgy, hogy Belgrádban a hazai csapat dominált volna, hiszen például 60 százalékban a ferencvárosiak birtokolták a labdát és további mutatók alapján is megkérdőjelezhető a szerbek által említett dominancia, az eredmény viszont az ő taktikájukat igazolta. „Ha a mutatott játékot nézzük, akkor ők voltak a jobbak, hiszen nyertek. Mások azonban az adatok, de ezt külön kell választanunk. Biztos, hogy nem tettünk meg mindent, amit megbeszéltünk. Most van lehetőségünk kijavítani a hibákat, de a Crvena egy jó csapat, évek óta jó eredményeket ér el a nemzetközi porondon. A mérkőzés előtt is fogunk még videózni, hogy minden szituációra jól reagáljunk majd. Kemény meccsre számítok, ahol mindkét csapat az eredményességre fog törekedni, de egy előnyünk biztosan lesz, hiszen a szurkolóink mögöttünk lesznek” – zárta a sajtótájékoztatót Csercseszov.

A 21 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője a lengyel Daniel Stefanski lesz. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?