<p>Orosz tisztviselők első alkalommal ismerték el, hogy rendszerszinten zajlott a doppingolás az országukban, azt viszont tagadták, hogy mindez államilag támogatott lett volna - írta a The New York Times szerdán.</p>
Oroszország intézményesítette a doppingolást
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség vezetője, Anna Anceliovics "intézményesített összeesküvésként" beszélt a tiltott teljesítményfokozó szerek rendszeres használatáról, de hozzátette, hogy ebben vezető állami tisztségviselők nem vettek részt.
Utóbbi megállapítást cáfolja az amerikai napilap cikke, amely szerint a helyettes sportminiszter rendelte meg éveken keresztül a doppinghasználat elleplezését a legjobb sportolók esetében. Mint írják, a moszkvai doppingellenőrző labor igazgatója is közreműködött a vizeletminták manipulálásában néhány kiemelten fontos világversenyen, sőt a KGB jogutódjának számító Szövetségi Biztonsági Szolgálat emberei törték össze a mintavevő palackokat.
Vitalij Szmirnov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) doppingellenes bizottságának vezetője elismerte, hogy korábban sportminiszterként, illetve az OKR elnökeként is számos hibát követett el.
"Meg kell találnunk az okokat, miért élnek doppingszerekkel a fiatal sportolók, miért értenek egyet ezzel a rendszerrel?" - tette fel a kérdést a 81 éves Szmirnov.
Emlékeztetett arra, hogy a Fancy Bear elnevezésű csoport korábban kiszivárogtatta több száz - világszerte ismert - külföldi sportoló egészségügyi adatait, amelyekből kiderült, hogy speciális gyógyászati engedélyt kaptak, és legálisan, terápiás okokból élhettek tiltólistás anyagokkal.
"Oroszországban soha nem voltak olyan lehetőségek, amelyeket máshol megkaptak" - tette hozzá.
Viktor Berezov, az OKR jogásza szerint az egész mintavételi rendszer megbukott azzal, hogy kiderült, manipulálták a meghamisíthatatlannak hitt palackokat. Hangsúlyozta, hogy erről csak Grigorij Rodcsenkovnak, a moszkvai laboratórium korábbi vezetőjének tényfeltáró nyilatkozatából értesültek a hatóságok és a közvélemény, de "lehet, hogy Kínában, Londonban és mindenhol ugyanilyen dolgok történnek, mivel a rendszer nem működik".
Vitalij Szmirnov elmondta, bizottságuk azon dolgozik, hogy a nemzetközi szervezetek elvárásainak megfelelően átalakítsa az orosz doppingellenes rendszert. A nyáron megalakított testület tanulmányozta a francia, a német és a brit példát is, továbbá egyeztetéseket folytatott a hazai sportági szakszövetségekkel, illetve törekednek a kulturális mentalitás megváltoztatására is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) decemberben bejelentette, hogy minden doppingmintát újravizsgáltat, amelyet a 2010-es vancouveri és a 2014-es szocsi téli, valamint a 2012-es londoni nyári olimpián az orosz sportolók szolgáltattak. A lépésre annak nyomán került sor, hogy az oroszországi doppingbotrányról nyilvánosságra hozták Richard McLaren részletes jelentését, amelynek első felét még az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpia előtt, júliusban tette publikussá a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
A kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a WADA, és a többi között azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.
A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló - nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon - érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.