Nem jutottak fel a Világcsoportba a szlovákok

<p>Nem jutottak fel a Fed-kupa I. Világcsoportjába a szlovák női teniszezők, miután Cibulková nélkül hazai pályán kikaptak Hollandiától. Az összecsapás már a négy egyes után eldőlt.</p>

A szlovákok Dominika Cibulková nélkül léptek pályára a pozsonyi NTC-ben kialakított fedett salakpályán, mert a világranglista-4. játékos még a múlt héten kellemetlen csuklósérülést szenvedett.A szombati játéknap első mérkőzésen Jana Čepelová hozta a hazaiak első pontját, kétszettes, de nagyon szoros csatában nyert a holland Hogenkamp ellen. A szlovák teniszezőnek az első szettben háromszor sikerült elvennie ellenfele adogatását, vezetett 5:1-re is. Hogenkamp még felzárkózott 5:3-ra, de Čepelová magabiztos adogatással, 6:3-ra hozta az első szettet. A második játszmában a hazai játékos tenyeresei sokkal pontosabbak voltak, hatékony előkészítő ütésként szolgáltak megnyert pontjainál. A szett elején 1:1-et követően holland ellenfele csupán egyetlen játékot tudott hozni, így összességében simán, pontosabb játékkal nyerte Čepelová a második játszmát 6:2-re.  A második mérkőzésen a hazai pályán most debütáló Rebecca Šramková ellenfele a világranglista 20. helyén álló Kiki Bertens volt. Az első játékot rendkívül motiváltan kezdte a szlovák játékos, pontot sem veszített a saját adogatásánál. Ezt követően viszont Bertens átvette az irányítást, esélyt sem adva ellenfelének. A holland teniszező kihasználta lehetőségeit, pontosan, agresszívan játszott, így könnyedén, 6:1-re hozta az első játszmát. A második szett elején Šramková bátrabban és koncentráltabban játszott. Kihasználta ellenfele kisebb hullámvölgyét, így hamar 3:0-s előnyre tett szert. A vezetés azonban nem tartott sokáig, Bertens visszavette mindkét elvesztett adogatójátékát és zsinórban 6 játékot begyűjtve nyerte a második játszmát 6:3-ra. A hollandok kiválósága színvonalas játékot nyújtott, ezzel is igazolva világranglistás helyezését. A vasárnapi mindent eldöntő játéknapot Jana Čepelová kezdte Kiki Bertens ellen. Mindkét fél magas színvonalú játékkal indította a mérkőzést, 3:3-ig fej fej mellett haladtak. A szlovák teniszező okosan játszott, nagyon jól védekezett, és a szervajátéka is stabil volt. A hetedik játékban Bertens rögtön az első lehetőségét kihasználta, s elvette ellenfele adogatását. Čepelová 5:3-nál a szettben maradásért szervált, de a holland ismét az első labdáját kihasználva, 6:3-ra hozta az első játszmát. A második szettben 3:1-es Bertens-vezetést követően Čepelová második előnyét értékesítve visszajött, és sima szervajátékkal kiegyenlített 3:3-ra. Ezt követően Bertens újabb előnyre tett szert, 5:3-as vezetésnél semmire hozta szerváját, s ezzel megnyerte a mérkőzést. A vereségét követően Čepelová is elismerte ellenfele teljesítményét: „ Kiki ma is igazolta, mennyire jól megy neki a játék salakon. A világranglista 20. helyén álló teniszező, aki tavaly Roland Garros elődöntőt játszott. Nem játszottam rosszul, de az igazán fontos pillanatokban ellenfelem fantasztikus volt.” A negyedik egyes előtt Matej Lipták kapitány megváltoztatta álláspontját: Rebecca Šramková szombati vereségét követően Kristína Kučovát jelölte a vasárnapi második mérkőzésre Richel Hogenkamp ellen. Az első szett hullámzó játékot és rengeteg hibát hozott. A játékosok 4:4-ig kétszer is adogatást cseréltek. Ekkor úgy tűnt, a szlovák teniszező fontos, maratoni játékot nyert meg, ám hiába szerezte meg az 5:4-es vezetést, zsinórban 3 játékot veszítve, 7:5-re elbukta az első játszmát. A második szettet is a hullámzó játék uralta. Ugyan a szlovák teniszező 3:1-es előnybe került, nem tudta megőrizni azt, s ellenfele kiegyenlített. Ezt követően Hogenkamp 5:3-as előnyre tett szert, 5:4-re még visszajött Kučová, fordítani viszont már nem tudott, így 6:4-re lett a második játszma is a hollandé. Kučová szomorúan kommentálta az eseményeket: „ Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernem a mérkőzést, s így elúsztak reményeink. El kell ismernem, a mai napon Hogenkamp játéka hatékonyabb volt.” Ezzel a páros eredményétől függetlenül eldőlt, hogy Hollandia jövőre is az I. Világcsoportban szerepelhet, a szlovákok pedig hiába nyertek bravúrosan az első fordulóban Olaszországban, nem sikerült kiharcolniuk a feljutást. Nyáron azonban átszervezhetik a Fed-kupát, és ha a Davis-kupához hasonlóan itt is 16 csapat lesz a Világcsoportban (szemben az eddigi nyolccal), akkor jövőre a szlovákok is ott lesznek a legjobbak között. RÁKÓCZA KLAUDIA 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?