Nem indulhatnak az orosz atléták az olimpián

Lausanne |

<p>A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította 68 orosz atléta közös beadványát, így véglegessé vált, hogy ezek a sportolók nem vehetnek részt az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.</p>

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) július 10-én utasította el az orosz atléták fellebbezését. Az orosz sportági szövetség (VFLA) ennek ellenére kijelölte 68 fős olimpiai csapatát arra az esetre, ha a CAS felülbírálja az IAAF határozatát. A távolugró Darja Klisinának egyébként az IAAF engedélyezte, hogy semlegesként részt vegyen a nemzetközi versenyeken, 67 társának eltiltása azonban érvényben marad. A CAS csütörtöki döntése irányadó lehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) számára, amely jövő keddig dönt az orosz sportolók teljes kizárásáról a riói olimpián. A NOB végrehajtó bizottsága kedden rendkívüli ülést tartott azután, hogy hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta a 2014-es szocsi téli játékokkal kapcsolatban lefolytatott vizsgálatának eredményeit, és államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A NOB hangsúlyozta, hogy megvárja a CAS határozatát, ezen kívül figyelembe fogja venni a WADA-kódex és az Olimpiai Charta vonatkozó szabályait is. Az IAAF november 15-én függesztette fel a VFLA tagságát szisztematikus doppingolás miatt, majd június 17-én meghosszabbította a kitiltást. Ezért fordultak az orosz atléták és az ország ötkarikás szervezete a CAS-hoz. A riói olimpiáról lemaradó atléták között komoly éremesélyesek is voltak, mint például a női rúdugrás világcsúcstartója, Jelena Iszinbajeva, vagy a 110 méter gát világbajnoka, Szergej Subenkov. Az Oroszországon kívül készülő Klisinához hasonlóan semlegesként állhat rajthoz az IAAF július 1-jei döntése alapján a 800-as futó Julija Sztyepanova - ő nem volt a 68 fellebbező között -, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról. Első reakciójában Vitalij Mutko orosz sportminiszter megalázónak és példátlannak nevezte a CAS döntését: "Ez a példátlan ítélet megalázza az egész sporttársadalmat. Politikai döntés született, jogi megalapozottság nélkül. Nem hagyjuk ennyiben a dolgot." A kétszeres olimpiai bajnok Iszinbajeva az atlétika temetéséről beszélt, míg az egyik parlamenti képviselő, Igor Lebegyev leszögezte, méltó választ kell adniuk erre a pofonra. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője sajnálatát fejezte ki, és hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartják a kollektív felelősség elvét. "Annyi bizonyos, hogy nem fontolgatunk bojkottot" - erősítette meg Alekszandr Zsukovnak, az Orosz Olimpiai Bizottság elnökének a szerdai állásfoglalását. Sebastian Coe IAAF-elnök megköszönte a CAS-nak, hogy támogatta az atlétikai világszervezet korábbi döntését. "Ez ugyanakkor nem a diadalmas nyilatkozatok napja. Nem azért vállaltam el a feladatot, hogy atlétákat gátoljak meg a versenyzésben. Mi befogadni és nem kizárni akarunk" - tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?