Nem hajlandóak a Téglamezőn játszani a nagyszombatiak

slovan stadion
Nagyszombat |

Bár a pozsonyi Slovan futballklub már teleplakátolta a fővárost, hogy március 3-án „hazatérnek”, előfordulhat, hogy a nagyszombatiak elleni bajnoki mérkőzést mégsem az újonnan épült téglamezei stadionban rendezik, a Spartak ugyanis tiltakozik a helyszín ellen.

A nagyszombatiak a pénteki biztonsági értekezlet után fogalmazták meg aggályaikat a helyszínnel kapcsolatban.

Nehezményezik, hogy drukkereik csak 400 belépőt kaptak a mérkőzésre, ami a stadion befogadóképességének kevesebb mint 2%-a, holott a versenykiírás értelmében a vendégdrukkereknek legalább a befogadóképesség 5%-ának megfelelő számú jegyet kell biztosítani. Ennek értelmében a Spartak 1100 jegyet kér szurkolói számára.

A nagyszombatiak úgy tudják, a téglamezei stadion nincs kolaudálva, és a négy lelátó körül csak egyet lehet ideiglenesen használni, a többit nem. „Ez teljességgel ellentétben áll azzal, hogy ott bajnoki meccset lehessen játszani. Nem beszélve a többi hiányosságról, amelyek szintén ellentmondanak a versenykiírásnak” – áll a nagyszombatiak levelében.

„A fentiek értelmében megtagadjuk, hogy egy ilyen kiemelt kockázatú mérkőzést egy építkezési területen játsszunk le, főleg a résztvevők biztonsága érdekében” – fogalmaznak a nagyszombatiak, hozzátéve, hogy ha nem kapnak garanciát arra, hogy a stadion minden szükséges kritériumnak megfelel, nem fognak kiállni a mérkőzésre, vagy kérni fogják az elhalasztását addig, amíg a stadion meg nem felel a követelményeknek. „További lehetőségként javasoljuk, hogy a meccset az eredeti időpontban játsszák le, de a Pasienky-stadionban” – olvasható a nagyszombatiak levelében.

A nagyszombati klub képviselői arról is beszámolnak, hogy a biztonsági értekezlet után szerették volna szemrevételezni a téglamezei stadiont, különösen a vendégszektort, de ezt nem tették lehetővé sem számukra, sem Košičár meccsellenőr számára, azzal az indoklással, hogy a stadion még építkezési terület, ahol nem mozoghatnak illetéktelen személyek. „Ezt megengedhetetlennek tartjuk, főleg azért, mert a fényképeken láttuk, hogy a vendégszektort ideiglenes drótkerítés határolja, ami egyáltalán nem megfelelő” – indokolják felháborodásukat a nagyszombatiak.

A klub azzal zárja levelét, melyet Marián Černý főmenedzser és Marek Ondrejka klubigazgató írt alá, hogy ha kifogásaikkal nem fognak foglalkozni, készek az UEFA-t is tájékoztatni a kialakult helyzetről.

A tervek szerint a Slovan–Trnava derbi lesz az első tétmeccs az új téglamezei stadionban. Az égszínkékek bérletesei már az Olomouc elleni edzőmérkőzésre is bemehettek a Téglamezőre, akkor 2183 néző volt a lelátókon.

A nagyszombatiak elleni rangadóra február 19-én elfogyott az összes jegy, ez azt jelenti, hogy a nézőszám túllépi a húszezret – feltéve, hogy a nagyszombatiak hajlandóak lesznek lejátszani a mérkőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?