Nem a vég, a jövő jött el: 90 éve szeretjük és gyűlöljük a kommentárokat

Wakelam kapitány aligha tudta volna elképzelni, kilencven év alatt hová fejlődik a közvetítés, és hány platformon kísérhetjük figyelemmel kedvenceink játékát – viszont így is megérte, hogy a mérkőzések kommentálásán milliók izgulnak, szórakoznak, vagy esetleg bosszankodnak. Egy pionír és néhány életkép arról, hová jutott, és mit jelent a szurkolóknak az élő közvetítés. „Azok, akik vezeték nélküli készülékeik segítségével H. B. T. Wakelam kapitány szózuhatagjait hallgatták, és így követték figyelemmel a Highburyben zajló Arsenal–Sheffield United mérkőzés eseményeit, egy szempontból előnyben voltak a kilátogatókkal szemben. Beltérben voltak, és ahogy a narrátor beszélt az időjárásról és a pálya állapotáról, egyre elégedettebben dőlhettek hátra” – olvashatjuk egy korabeli cikkben. Tény, ami tény, nem lehetett jó idő a Highburyben. A meteorológiai jelentésekből tudjuk, hogy a maximum hőmérséklet is csupán 2,8 fok volt Londonban, egy nappal korábban jelentős mennyiségű eső esett, 22-én pedig már fagy köszöntötte a hajnalt. A 16 831 néző 1:1-es döntetlent láthatott – azt nem tudjuk, mennyien hallgatták a rádiós pionírok közvetítését, akik Lance Sieveking BBC-producer ötlete alapján egy nyolc négyzetre felosztott sematikus pályarajz alapján jelezték, hogy éppen hol folyik a játék. Egy közvetítés az örökkévalóságnak Wakelam közvetítését „élénk és lenyűgöző” eseményleírásai miatt dicsérték. A Standard újságírója fején találta a szöget, mikor azt vetette papírra: „Ez a fajta eseménykövetés a jövőben is velünk marad.” Látnoki mondat volt. Kamerapróba Tíz évet sem kellett várni, és az élő televíziós közvetítés is debütált: a helyszín megint csak a Highbury – mivel az Arsenal stadionja közel volt a BBC központjához, így nem véletlen, hogy a közszolgálati adó itt kísérletezett. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263376","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"338","title":"Az Arsenal játékosai kíváncsian állták körbe a kamerát a történelem első futballközvetítése után","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az Arsenal és az Arsenal-tartalékok mérkőzését külön a televízió kedvéért szervezték meg, a közvetítés csupán 15 percig tartott, és csak pár száz néző láthatta. A játékosokat – hiába, ez még nem a feliratozás, vagy a green box segítségével készített felállás-bemutató kora – maga a menedzser, George Allison mutatta be. Három kamera segítségével bonyolították le a közvetítést, mely sikeres volt – egy éven belül már az angol–skót válogatott mérkőzés és az FA-kupa döntője is „kameratűzbe” került, méghozzá élőben. Vébét a tévébe! Míg a rádiós közvetítések népszerűsége futótűzszerű volt, a televíziós közvetítések „megfontoltabban haladtak” – a futballélet legnagyobb eseménye, a világbajnokság csak 1954-ben került a képernyőkre. Igaz, ekkor egyszerre tizenegy országban – az Eurovízió tagállamai mellett még Mexikóban is –, és a világbajnoki címet elnyerő NSZK példájából ítélve nem kis sikerrel!  A feljegyzések szerint a Telefunken, a SABA és a Mende cégek teljes tévékészülék-készletüket eladták a világbajnokság előtt, míg a Philipshez 14 nap alatt 1000 asztali készülékre érkezett megrendelés. A (nyugat)német ARD a 26-ból 8 meccset adott élőben, beleértve természetesen a 3:2-re végződött NSZK–Magyarország döntőt – az élő közvetítés rögzítésére még nem volt meg a technika, a tévékommentátorok hangját sem őrizte meg az utókor, így a rádiókommentátor Herbert Zimmermann legendássá vált tudósítását vágják be a mai napig a felvételekhez.  A BBC kommentátora Kenneth Wolstenholme volt – második világháborús vadászbombázó-pilótaként ő egyébként pont a Németország feletti légi csatákban tanúsított bátorságáért kapott kitüntetést, hogy aztán ő közvetítse a német újjászületés szimbólumává váló vb-döntőt is. Ekkoriban a televíziók még nem válogathattak, hogy melyik meccset akarják adni: az összes közvetítő országba ugyanazoknak a mérkőzéseknek a jelét továbbították, így az angol drukkerek az Anglia–Svájc találkozó helyett a 8:3-as magyar–nyugatnémetet nézhették végig a csoportmérkőzések során. Persze lehet, hogy a londoni 6:3-at követően – azt is élőben adták a szigetországban – az Aranycsapat is szerzett jó néhány szurkolót… A közönség nagy része elégedett volt, de a Timesnak írt egy bizonyos S. Miall, aki fáradságot nem kímélve ostorozta a televíziós futballközvetítéseket. „Nyárközépi futball a televízióban! A tudomány rengeteg szörnyűséget szabadított ránk, beleértve a hidrogénbombát, de ezzel eljött a vég!” – panaszkodott nagy vehemenciával. Háromból harmincnégy, kommentár a vakoknak Az első televíziós futballközvetítéshez elég volt három kamera – egy totált mutatott, kettő a kapuknál volt –, mára viszont (szinte) mindent látunk és mindent megmutatnak: a 2014-es, brazíliai világbajnokság mérkőzésein 34 kamerát vetettek be, no meg helikopteres stáb is követte a mérkőzéseket. Világszerte 3,2 milliárd néző kapcsolódott be a közvetítésekbe, egymilliárdan nézték, ahogy a riói Maracanában Németország Argentína 1–0-s legyőzésével megszerzi a világbajnoki címet. A kameraverseny azóta is pörög – a Sky Sports épp 2017. január 15-én büszkélkedett azzal, hogy a Premier League történetében először bevetette a kábelekre rögzített Spider Camet, azaz a pókkamerát.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263377","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"278","title":"A Sky Sports szakértői csapata: Graeme Souness, Thierry Henry és Jamie Carragher ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A brazíliai világbajnokságon – hasonlóan a 2010-es dél-afrikaihoz – különleges közvetítést is készítettek a mérkőzésekre kilátogató vakoknak és gyengénlátóknak. A FIFA ezt egy helyi nonprofit szervezettel együttműködve szervezte meg: négy stadionban igényelhettek a látássérült szurkolók „fülest”, és hallgathatták azon a két kommentátort. Még a legendásan pörgős brazil kommentálásnál is pörgősebb ez a speciális közvetítés, ugyanis itt láttatni kell, leírni olyan részleteket, a pályán mutatott reakciókat, arckifejezéseket, amelyek nem maguktól értetődőek egy nem erre kiképzett riporternek. Nem véletlen, hogy két kommentátor van a közvetítőállásban, akik hárompercenként váltják egymást – és a levegőt kapkodják, míg ismét hozzájuk kerül a szó. „Sokkal jobb ez, mintha kísérővel mennénk ki, vagy a rendes rádiókommentárt hallgatnánk. A kísérőt sokszor magával ragadja a meccs, nem tudja elég precízen leírni, mi történik. A speciális közvetítés segítségével el tudom képzelni, hogyan ölelkeznek a játékosok egy gól után, érzem a közönség őrjöngését, ami fantasztikus” – mesélt a különleges kommentárról Moira Braga vak színésznő. Életben tartó erő Legyen a kommentár televíziós, rádiós vagy internetes, a közvetítést a tájékozódáson kívül elsősorban szórakozásra használjuk. Szerencsések vagyunk – a napokban megjelent egy döbbenetes erejű interjú a BBC-n, amelyet egy pakisztáni üzletember, Shahbaz Taseer adott. Az óriási Manchester United-drukker Taseert milicisták elrabolták, megkínozták, és négy és fél évig fogva tartották – elmondása szerint az, hogy megőrizte ép elméjét, nagyban a rádiós közvetítéseknek volt köszönhető. „A rádió mindent megváltoztatott, segített, hogy megőrizzen az ép eszem. Minden héten a közvetítéseket vártam. A focidrukker börtönőrömmel fülhallgatón követtük a meccseket, és azt hiszem, a manchesteri derbit adták, amikor Ashley Young betalált. Mindketten úgy ünnepeltünk, mint egy hétköznapi szurkoló a lelátón, kivéve, hogy csörögtek a láncaim, és befogtuk egymás száját, hogy ne csapjunk zajt. Két ember, két különböző világból, az egyik fogoly, a másik börtönőr, de mindketten ugyanazt a csapatot szeretjük. A körülmények miatt nem ünnepelhettünk úgy, mint a normális drukkerek, de lehet, jobban élveztük a mérkőzést, mint bárki más a világon. Emlékszem, az MU egyszer a West Brommal játszott, mikor bombázni kezdték az épület környékét, amiben fogva tartottak. Futva jött az őr, és kérleltem, hagyja a rádiót nálam, mert vezettünk, és végig akartam hallgatni a meccset. Úgy nézett rám, mintha azt mondaná: mind meghalunk, teljesen bolond vagy? És végül elvette a rádiót.” Ki gondolta volna, hogy a futballkommentár, amely 90 éve egy téli Arsenal-meccsről indult, egyszer még életben tartó erő lesz? Marosi Gergely