Nagyon mélyre süllyedt az NB I

<div>Az UEFA rangsorolta az európai bajnokságokat. A magyar pontvadászat a 33. helyen áll. A listavezető továbbra is a spanyol bajnokság. Magyarországot Liechtenstein is megelőzi. A szlovák is silány teljesítményt nyújt.</div>

Magyarországon folyamatosan javul az infrastruktúra, stadionok, edzőpályák, akadémiák épülnek, a tao-s támogatásoknak köszönhetően a klubok a korábbiakhoz képest kedvezőbb anyagi körülmények között dolgozhatnak, azonban a magyar csapatok nemzetközi színtéren továbbra sem képesek maradandót alkotni. A 2012/13-as szezonban esett meg utoljára az a csoda, hogy egy magyar csapat legalább az Európa Liga csoportkörét elérje. Azóta a magyar csapatok már a selejtezőkben elvéreztek. Ennek az eredménye, hogy az OTP Bank Liga az UEFA 54 csapatos ranglistáján a 33. helyre zuhant. Ezzel kivívta azt a nem túl megtisztelő címet, hogy a régió legrosszabb bajnokságának nevezheti magát (ha akarja).Lássuk, milyen bajnokságok előzik meg a magyart! Olyan félelmetesen erős pontvadászatok, mint pl.: az izraeli (22.), a ciprusi (24.), az azerbajdzsáni (26.), a kazah (29.) vagy a méltán rettegett liechtensteini (32.). Egyébként a szlovák bajnokság sem lehet büszke a helyezésére. A Fortuna Liga a 31. helyen áll. A szlovák futballszövetséget maximum csak az vigasztalhatja, hogy Liechtensteint legalább megelőzik. A régió legerősebb bajnoksága a cseh, amely a 11., Ausztria 15., a horvát bajnokság 16., a román 17., míg a lengyel a 20. Hát így. Ezek után egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy egyre csak süllyed a mérkőzésekre kilátogató nézők száma. Az UEFA ranglista első 10 helyezettje:La Liga (Spanyolország)Bundesliga (Németország)Premier League (Anglia)Serie A (Olaszország)Ligue 1 (Franciaország)Premjer Liga (Oroszország)Premiera Liga (Portugália)Pari-Match League (Ukrajna)Jupiler League (Belgium)Süper Lig (Törökország) A teljes listát pedig itt nézheti meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?