Nagymegyeren ismét örömfutással búcsúztatják az évet

nagymegyer
Nagymegyer |

A termálfürdőjéről messze földön híres csallóközi városban a hagyományok szellemében szombaton futással búcsúznak a végéhez közeledő esztendőtől.

A Nagymegyeri Futóklub, a városi hivatal, valamint a Corvinus termálfürdő szervezésében immár tizenharmadik alkalommal sorra kerülő óév végi futóversenyen érdeklődők hat távon (200, 400 méter, 1, 3, 6 és 9 kilométer) állhatnak csatasorba. „Változtattunk a távokon, valamint a kezdési időponton. Tavaly esti megvilágításnál, a termálfürdő előtti sétányon köröztek a futók és a kocogók. Ebben az évben arra koncentráltunk, hogy a távolabbi helyszínről érkező résztvevőknek maradjon elég idejük a termálfürdő medencéiben való lazításra. Aki ugyanis befizeti a 8 eurós rajtdíjat, a futóérem és a frissítő mellé bónuszként belépőjegyet is kap a termálfürdőbe. Egyébként minden célba futót éremmel jutalmazunk, de frissítővel is kedveskedünk. Idén háromkilométeres kört és egy kilenckilométeres útvonalat jelöltünk ki. Akik a hatkilométeres távot választják, azok két kört futnak. A leghosszabb távon Izsapig futnak, ott fordulnak a résztvevők. A kezdők, akár kocognak, akár gyalogolnak, az 1 kilométeren mérettethetik meg magukat. Arra kérjük őket, hogy testi épségük megóvása érdekében a mezőny végéről rajtoljanak el. Nevezni reggel kilenctől lehet. A gyerekversenyek 10 órakor kezdődnek, a felnőttek (3, 6, és 9 km) 11 órától dacolnak a kilométerekkel. Örömfutásról lévén szó, időt nem mérünk, győzteseket sem hirdetünk. A rajt és a cél a Corvinus termálfürdő előtti téren lesz. Nevezni reggel kilenctől a termálfürdő aulájában lehet. Kétszáz résztvevőre számítunk, az előnevezések során száz jelentkezőt írtunk be a rajtlistára. Az időjárás kedvezőnek ígérkezik, a jó hangulat, az élmény garantált. Mindenkit szeretettel várunk” – sorolta a sportos óévbúcsúztató részleteit, invitálta a helyszínre a sportos életvitel kedvelőit Vörös Róbert, a Nagymegyeri Futóklub elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?